35983b

Rövid időn belül közel 1 milliárd dollár értékű, kőolajszármazékokat gyártó üzem építését kezdik el a város határában.

A szeptemberi képviselő-testület ülésén zöldet kapott egy, a városi telkeken felépülő olajberuházás, melynek keretszerződését a szerződő felek még szeptember 11-én ünnepélyes keretek között írtak alá. Ennek a szerződésnek a kiegészítését hagyták jóvá a rimaszombat városatyák – több mint három órás vita után -, az októberi ülésen. Ennek értelmében a cég 1 euróért 32 hektárnyi területet vásárol a várostól. Amennyiben a beruházó valamilyen oknál fogva visszalép a szerződéstől, a telket eredeti állapotában és ugyanazon az áron visszaszolgáltatja a városnak.
További feltételként szabták, hogy a befektető az összes engedély beszerzése után, de legkésőbb jövő év végéig elkezdi az építkezést, azt három éven belül befejezi, átadása után hat hónapon belül elkezdi a termelést és az üzemben legalább 500 rimaszombati és környékbeli embernek biztosít munkát.
A kiegészítés még azt is tartalmazza, hogy a város a tulajdonában levő telkekért cserébe 10 százalékos részesedést kap, vagy 100 ezer eurót évente a befektető javaslata alapján.
Ing. Ján Tehlár, az Oil Production and Trade OPT Sk társaság elnöke szerint a bonyolult ügyintézési folyamat miatt az építkezési munkálatok csak a jövő nyáron kezdődhetnek.

Csomós Elemér, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35621,35564,35516,34084″}