36054

Nemcsak a Csemadok Jabloncai Alapszervezete töltötte ki bő programmal a tagjaik és érdeklődők szombatját, hanem a Csemadok Berzétei Alapszervezete is, akik szombaton a magyarországi Bánhorváti testvértelepülési barátaikkal közösen szervezett gyalogtúrán vettek részt.

A pelsőci hegyoldal részén található Nagykút forráshoz gyalogoltak ki, ahol szalonnát sütöttek és elbeszélgettek. Este 19,00 órakor a Fehér Ló vendéglőben második alkalommal szervezték meg a Sietve búcsúzik a nyár c. mulatságot, mely az idén is nagyon jól sikerült. A Bogácsról érkezett zenész, Papp Mihály ismét biztosította a jó hangulatot a résztvevők számára.
Vasárnap délelőtt nagy-nagy szeretettel fogadták Erdélyből, Nyárádszeredából érkezett Bocskai István női kórust, akik a helyi református templomban adtak koncertet. Az istentisztelet végeztével vendégeiket a kultúrház nagytermébe invitálták egy közös ebédre, ahol a polgármester, Gáspár Pál, valamint a község református lelkésze Nt. Mudi Róbert üdvözölte a messziről jött kedves vendégeket. Ezt kultúrműsor követte, melyben felléptek Mudi Eszter Réka, Kalas István, a Berkő, valamint a helyi néptáncosok, akik hatalmas sikert arattak.

Az ünnepségen készüt képek képgalériánkban tekinthetők meg.

BB, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35960″}