36372

 A rimaszombati Horváth Hami nagy port kavart Ha nem vagy enyém c. videoklipjével, mely alig másfél hónap alatt túlhaladta a 112 ezres nézetséget.

Horváth József, azaz Hami a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium végzős diákja. Tagja a Páko Mária vezette Tompa Virágai éneklőcsoportnak. Kis korától szeret énekelni. Zenehallgatás közben jött az a gondolata, hogy magyarra fordítja Vašo Patejdl Ak nie si moja című kultikus slágerét.
„Tavaly nyáron, amikor egy Elán koncerten hallottam élőben ezt a dalt, nagyon megtetszett, minden szempontból, úgy a zenéje, szövege és az ének, de ekkor még nem született meg bennem a gondolat, hogy írjak rá egy magyar szöveget”- meséli a Felvidék.ma-nak Hami. Majd így folytatja: „Egyszer aztán, még mindig tavaly nyáron, esti zenehallgatás közben véletlenül ismét ezt a számot hallgattam, ezután lefeküdtem aludni, de csak a dal járt a fejembe, s egyszer csak megszületett bennem az első 2 sor, persze már magyarul. Fölpattantam és 5 perc alatt meg volt az egész szöveg” – emlékszik vissza a 17 éves srác. Akkor föl is énekelte, videoklip nélkül feltöltötte a videomegosztóra., 1 év alatt 600 ember nézte meg. Idén gyakorlásképpen osztálytársával, aki filmművészetire készül elkészítették a dalhoz a videoklipet is, amit 2012. szeptember 23-tól majd 112 ezres nézetségnek örvend. Emellett azonban volt némi közfelháborodást és a szélsőséges indulatokat keltő visszhang is.

Több honlap, a Gömöri Hírlap majd a Szabad Újság is foglalkozik a témával, ahol így kommentálják a történteket: „… több száz megosztás, zenei oldalak, rádiók és egyéb portálok cikkei. És a legelképesztőbb megjegyzések ezrei. Naivan gondolhatnánk, hogy egy egyszerű videóval kétféle érzelmet, véleményt tudunk előhívni az emberekből; tetszést vagy nemtetszést. Ám ebben az esetben sokkal többről van szó. Amellett, hogy támadják a fiú énekhangját, tehetségét és a videó minőségét (zárójelben jegyezném meg, hogy ez a fiú tökéletesen tisztában van a hibáival és a hiányosságaival), ismét a már megszokott (mégsem megszokható) nemzetiségi kérdésnél kötnek ki. Körülbelül a huszadik megjegyzés olvasásánál döbbenek rá, hogy ebben az esetben már régen nem a zenéről beszélünk, amiről ennek az egésznek szólnia kellene. Magyaroznak, cigányoznak, anyáznak, melegebb éghajlatra küldik, sőt a térképről is leradíroznák. Nem negatív, építő kritika, hanem alázás és pocskondiázás. Amikor pedig a nemzet XXI. századi rap ,,királya” a hivatalos rajongói oldalán osztja meg a videót gúny céljából, kicsit megállhatnak és elgondolkodhatnak, milyen emberek között élünk, és kiket választunk példaképül.
Látván a nem várt reakciókat, Hami magához Patejdlhez fordul, elnézését és utólagos engedélyezését kérve. Rövidesen megérkezik a Prágában dolgozó Elán-legenda válasza is:„Nincs miért bocsánatot kérned, minden művészeti alkotásnak jót tesz, ha másokat inspirál, ezért jelen esetben nincs szó se lopásról, se sértődöttségről. Sok sikert az iskolához.” Lám, egy legenda, aki megengedheti az alázatot magának. Persze, ha Hami szemszögéből közelítjük meg a dolgot, nem létezik az a negatív kritika, amit ne lehetne a saját javunkra fordítani. Elvégre, ha egy emberről és annak munkásságáról, bármilyen viszonylatban is, de ennyit beszélnek, az arról tanúskodik, hogy bekerült a köztudatba. A kulcsszó pedig a zene, ami kortól, nemtől, bőrszíntől és minden egyébtől függetlenül kapocs az emberek között” – írja Végh Barbara.
Azóta már viharfelhők elvonultak. A videó nézettsége fokozatosan még mindig nő. A mint Hami a Felvidék.ma-nak a terveivel kapcsolatban elmondta, a jövőben elsősorban a sikeres érettségire koncentrál. „De persze e mellet a zene az mindig ott van/lesz” – mondja.

A dal a videóklippel ITT érhető el. 

Fotó Horvát Hami facebook oldal.

Felvidék.ma