36360

 A Lakitelek Népfőiskola két pályázati kiírást tett közzé, mely Kovács Imre parasztpárti író születésének 100. évfordulója tiszteletére került meghirdetésre. Az esszéket felvidéki diákoktól is várják január 30-ig.

A Lakitelek Népfőiskola pályázatot hirdet az anyaország határain kívül és belül élő, egyetemi tanulmányaikat folytató fiatalok számára Kovács Imre falukutató, író, politikus, a Nemzeti Parasztpárt alapítója és volt főtitkára 100. születésnapja alkalmából. Kovács Imre a magyar népi mozgalom egyik legkiválóbb politikusa volt, aki életének felét emigrációban volt kénytelen eltölteni. 2013. március 9-én, születésének 100. évfordulóján – a Lakitelek Népfőiskola tudományos konferenciát szervez Budapesten, a parlament felsőházi termében.

Az érdeklődő középiskolások 3-5 oldalas (minimum 6000, maximum 10 000 karakteres) elemző esszé írásával pályázhatnak.
Választható témakörök:
1. Magyar sorskérdések az 1930-as évek falukutató íróinak munkáiban.
2. Parasztegység a Parasztpártban. A Nemzeti Parasztpárt megalapítása 1939-ben.
3. Demokratikus kísérlet Magyarországon. A Nemzeti Parasztpárt választási eredményei az 1945-ös választásokon.
Részletes pályázati kiírás a Pályázot rovatban ITT.

Az érdeklődő egyetemisták 5-10 oldalas (minimum 10 000, maximum 20 000 karakteres) elemző esszé írásával pályázhatnak.
Választható témakörök:
1. Egyezőségek és eltérések Kovács Imre és Bibó István demokrácia-felfogásában.
2. Kovács Imre kísérlete az egységes parasztpárt megalakítására 1945 és 1947 között.
3. Kovács Imre Új Látóhatárban megjelent írásainak elemzése.
Részletes pályázati kiírás a Pályázot rovatban ITT.

Felvidék.ma