37052

(Videó is) December 15-én, szombat este, a Fölszállott a páva döntőjében kategóriánként egy-egy produkció győzött. A zenekarok közül a felvidéki kötődésű Parapácsot hozta ki nyertesnek a zsűri.

Ma este döntőjéhez érkezett a népzenei és néptánc tehetségkutató műsor, a Fölszállott a páva!, melyet élőben követhettek figyelemmel 18.35-től a Duna TV-n, a Duna Worldön és az M1-en is.
Szóló ének és szóló hangszer kategóriában a bácskai Kupuszinából érkező Csizmadia Anna győzött. A salgótarjáni Kubinyi Júliával mérte össze tudását, akivel egyformán 58 pontot kaptak. A zsűri elnöke győztesnek Csizmadia Annát választotta.
A táncos szólisták és táncospárok közül a budapesti Berecz István léphet újra színpadra, aki 59 pontot kapott, s ezzel megnyerte a kategóriát. Kihívói a kalocsai páros, Markó Fruzsina és Iván Róbert voltak.
A népzenekarok kategóriájában a kolozsvári Harmadik zenekar és a tornaljai Parapács zenekar között kellett igazságot tennie a zsűrinek. Az erdélyi banda mezőségi majd balázstelki népzenével került a döntőbe, a felvidéki muzsikusok pedig felső-bodrogközi és mátyusföldi dallamokkal jutottak el a végső megmérettetésig. A Parapács zenekar a döntőben gömöri juhász nótákat muzsikált. A zenekarok itt is 58-58 pontot kaptak a zsűritől, majd a zsűri elnöke a Parapács zenekart nevezte meg győztesnek. A nyereményük egymillió forint, melyet a Parapács új hanghorozójuk befejezésére fogják használni.
A táncegyüttesek kategóriája bizonyult a zsűri és a közönség abszolút kedvencének, hiszen négy csoport is bekerült a legjobbak közé. A pécsi Tanac Néptáncegyüttes, a jászberényi Jászság Népi Együttes, a győri Rába Néptáncegyüttes és a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes léphetett újra színpadra. A legtöbb SMS-szavazatot kapó versenyző kiérdemelte a Közönség Kedvence díjat. Ez nem más lett, mint az Ördögborda tánccsoport. A kategóriát a Jászság Népi Együttes nyerte, nyírségi táncaival győzte meg a zsűrit.
Az elmúlt két és fél hónapban megismert fiatalokkal remélhetőleg nem most találkoztunk utoljára a képernyőn, hiszen máris rengeteg felajánlást, meghívást, lehetőséget kaptak a tehetségkutató műsor versenyzői.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36963,36834,36735,36612,36296″}