36968

Vasárnap parlamenti választásokat tartottak Romániában. Az előzetes eredmények szerint az RMDSZ továbbra is ott lesz a törvényhozásban. Berényi József gratulált Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek.

“A Romániai Magyar Demokrata Szövetség biztosan ott lesz a következő parlamentben mind a képviselőházban, mind a szenátusban – jelentette ki az RMDSZ csíkszeredai kampányközpontjában exit poll mérések alapján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke. “A gazdasági reformért, a kisebbségi jogokért és a régióátszervezésért tárgyalásokat kezdünk azokkal, akik a kormányzásra felhatalmazást kaptak” – jelentette ki az elnök. Egy esetleges koalícióban való részvételre vonatkozó kérdésre Kelemen Hunor megjegyezte, az RMDSZ a programja alapján kész párbeszédet folytatni, ezt soha nem utasította el. Azt is megemlítette, hogy szombatra összehívja az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsát, hogy megvitassák a választási eredményeket, és keressék a válaszokat a következő időszak kihívásaira.

A másik romániai magyar erő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjeinek azonban az előzetes eredmények alapján nem sikerült átlépniük az alternatív bejutási küszöböt – nyilatkozta Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. A pártelnök azt is eredménynek könyvelte el, hogy az exit poll felmérések egy százalék fölötti eredménnyel jegyezték az EMNP-t. “Felkerültünk a román nagypolitika térképére” – állapította meg a pártelnök.

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke vasárnap este telefonon gratulált Kelemen Hunornak. Kelemen Hunor pedigegy nappal korábban szintén telefonon gratulált Berényi Józsefnek abból az alkalomból, hogy ismét megválasztották az MKP elnökének. Berényi portálunknak elmondta, hogy Kelemen Hunorral és Toró T. Tiborral is tájékoztató jellegű eszmecserét fog folytatni az aktuális politikai helyzetről és a várható fejleményekről.

A választásokat a román Szociál-liberális Szövetség (USL) nyerte meg, amit az ellenzék is elismer. A román ellenzéki, jobbközép Igaz Románia Szövetség (ARD) abban bízik, hogy a vasárnapi parlamenti választások végleges eredménye szerint meghaladják a 20 százalékot.

Felvidék.ma, MTI