36895

Adventi hangversenyt tartott a komáromi Condordia Vegyeskar a pozsonypüspöki Szent Miklós plébániatemplomban advent első vasárnapján.

Ezzel az ünnepi hangversennyel zárult a XXVI. VÁROSI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozata.
Vadkerti József Esperes Plébános Úr a következő szavakkal üdvözölte az Adventi hangverseny résztvevőit:
„Ezekben a napokban sokan elgondolkodnak a végről, sokszor hallani a világvégéről. Sok félelem van az emberekben e tájban, de tudni kell, hogy mi gyakran valamitől félünk. Mi keresztények nem valamire várunk, hanem valakit várunk. És tudjuk pontosan ki az, a mi Urunk Jézus Krisztus, aki maga a szeretet. A szeretet hangján szól hozzánk, mindenen keresztül, ami szép és gyönyörű. Ezért fogadjuk el kórusunk meghívását, aki azért jött, hogy bevezessen bennünket az advent hangulatába és így megtapasztaljunk valamit Krisztus szépségéből.”
Jégh Izabella nagy szeretettel üdvözölt mindenkit a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya és Pozsonypüspöki Alapszervezete által rendezett XXVI. Városi Kulturális Napok záró rendezvényén, a már hagyományos Adventi hangversenyen. Üdvözölte a meghívott vendégeket, a Pozsonyi Magyar Nagykövetség nevében Harmati Zsolt tanácsos urat, Pozsonypüspöki városrészének polgármester asszonyát, Ožvald Erzsébetet, a megyei és fővárosi képviselőket.
Szintén üdvözölte és bemutatta a Condordia Vegyes Kart, amely 2010-ben ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját. Évente közel 30 fellépésük van. Tagjai között pedagógusok, vállalkozók, egyházi tisztségviselők, diákok vannak, akik egyre magasabb szinten terjesztik az egyetemes, de főleg a magyar kórus muzsikát. Műsorukon a régebbi korok kórusművei mellett a kortárs kórusirodalom alkotásai szerepelnek. Hazai és nemzetközi fesztiválokon mérettetik meg tudásukat. A galántai Kodály Zoltán Napok többszörös arany koszorús kórusa, a budapesti Nemzetközi Kórusverseny és a prágai Nemzetközi Kórusverseny ezüst diplomása. Többször szerepeltek már Ausztriában, Németországban, Csehországban, Olaszországban és Magyarországon, valamint egy hangversenykörúton az Amerikai Egyesült Államokban. 1994-ben az olaszországi Loretóban évente megrendezésre kerülő kórustalálkozón a világ legjobb 15 kórusa közt léptek fel. Legemlékezetesebb fellépésük 1990-ben volt, amikor II. János Pál pápa pozsonyi látogatása alkalmából Őszentsége jelenlétében énekeltek. A pápa a kórus 15. évfordulóján levélben köszöntötte a kórustagokat. 2010-ben kiadták első CD lemezüket.
Közreműködött: Mária Mihályová, zongora, csemballó, Szalai Szilvia, furulya, Grassl Nándor, Pfejferlik Tamás, ének. Vezényelt: Stubendek István karnagy

Felvidék.ma

Kép: televizio.sk