kalinak robert

A belügyminisztérium megfigyelése szerint a Ivan Gašparovič köztársasági elnök otthon volt, amikor halálos lövés érte Michal Bobák erdészt.

A belügy az államfő megfigyelés alatt tartó testőrségének mozgásából következtette ezt ki. 2009 első augusztusi hétvégéjén az elnöki testőrség Limbachban, az államfő otthonának helyszínén tartózkodott.
A testőrségi szolgálat nyilvántartása szerint Gašparovič 2009. július 31-én, 21 órakor érkezett vissza horvátországi nyaralásából Szlovákiába, és 21:40-kor már otthon volt. Augusztus elsején a testőrség nem mozgott, az első helyzetváltozás augusztus 2-án volt, amikor 19:05 órakor a pozsonyi téglamezei futballpályára mentek. Onnan 22:15-kor tértek vissza. Az adatokról a testőrségi hivatal igazgatója tájékoztatott.

Bobák halálát a vizsgálat úgy zárta le, mint egy szerencsétlen kimenetelű balesetet. A gondatlanságból elkövetett emberölés vádját Štefana Drozd vállalta. Az államfő neve egy blogbejegyzésben (A gyilkosok köztünk vannak) került említésre – a szerencsétlenséggel együtt. A köztársasági elnök ez év január 8-án büntetőjogi feljelentést tett rágalmazás miatt ismeretlen elkövető ellen. Robert Kaliňák belügyminiszter szerint a baleset egyértelmű, az ügy jogerősen lezárt, tisztázott, nem hagyott semmilyen kétséget…