berenyi-jozsef001

A Magyar Közösség Pártja szerint Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter, államfőjelölt szavai megerősítik az MKP törekvéseit, hogy a szlovákiai magyarság nem mondhat le a Beneš-dekrétumokban foglalt kollektív bűnösség eltörlésére való törekvésekről – vallja Berényi József pártelnök.

Schwarzenberg nyitott, előremutató szavai komoly előrelépést jelentenek a Beneš-dekrétumok kérdésében. Olyan álláspontról van szó, melyhez foghatót cseh politikus eddig még nem mutatott. Szavai igazolják, hogy nem szabad lemondanunk a Beneš-dekrétumok szerinti kollektív bűnösség eltörléséről – áll Berényi Jószef nyilatkozatában.
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter az államfőjelöltek csütörtök esti vitájában azt mondta, „amit 1945-ben tettünk, ma az emberi jogok durva megsértéseként ítélnék el. Az akkori kormány – beleértve Edvard Beneš államfőt is – valószínűleg Hágában találná magát. (…) Elődeinknek azt rovom fel, hogy a kollektív bűnösség elvét alkalmazták, nem néztek vissza, hogy lojális volt-e valaki a (csehszlovák) köztársasághoz, vagy vétett ellene.”

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”37535″}