37490 2

 Nemcsak a szakmabelieket érdekelheti ez a kötet, hanem az önkormányzatokat, újságírókat és ügyes-bajos dolgaikat intéző személyeket is.

Január 11-én egy szlovákiai és magyarországi jogászokból álló baráti társaság látogatott Kassára. Előbb megismerkedtek a város nevezetességeivel, majd Mészáros Lajos alkotmánybíró fogadta őket az intézményben, ahol dolgozik. Tájékoztatta őket Szlovákia Alkotmánybírósága munkájáról és dilemmáiról. Ezt egy kötetlen találkozó követte az Aranyszarvas Panzióban.
Erre a taláklozóra azért került sor, mert nagyjából 2000-ben néhai Mede István ügyvéd azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy szükség lenne kiadni egy magyar-szlovák jogi szakszótárat. Nem voltam egyedül, aki hozzá fordult, ha egyik vagy másik nyelven jogi szakterminológiával talákoztam és nem ismertem az adott kifejezést. A rendszerváltás óta ez a terület radikális változáson esett át és ez szakmai gondokat is okozott.
Mede érzékelve a kialakult igényt, ehhez keresett és talált partnereket. Nagyjából egy harminc főből álló munkacsoport alakult, melynek magyarországi koordinátora a Miskolcon élő Dr. Cserba Lajos lett. Ezt a feladatot mindenki társadalmi munkában vállalta, hiszen a szakma érzékelte, mennyire fontos egy ilyen szótár létrejötte.
Az érdemi munka 2005-ben kezdődött és a szótár kész. Jelenleg 2.700 címszavat tartalmaz. Néhány héten belül befejeződnek a kötési munkák és beszerezhető lesz. A csoport tovább kívánja folytatni a munkát. A következő feladat, megduplázni a szócikkek számát.
Ez a kötet is hozzájárulás kíván lenni Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 rendezényeinek.

Balassa Zoltán, Felvidék.ma

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2013/01/37490_1.JPG, images/stories/_esemenyek/2013/01/37490_2.JPG, images/stories/_esemenyek/2013/01/37490_3.JPG, images/stories/_esemenyek/2013/01/37490_4.JPG” width=”150″ height=”250″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}

Az alkotmánybíróságon; A kötet egyik oldala; A kötet másik oldala; Cserba Lajos üdvözli a baráti találkozó résztvevőit