37452

Január 12-én egy szép kezdeményezést folytatva, immár második alkalommal rendezték meg az Ipolysági Magyar Bált. A szervezők nem titkolt szándéka, a bál a helyi magyarság közösségkovácsoló és összetartó ereje legyen.

Az esemény szervezői a Csemadok Ipolysági Alapszervezete, Via Nova Ifjúsági Csoport, az MKP Ipolysági Alapszervezete és az ipolysági 27. Számú Szent Imre Cserkészcsapat volt. A bál helyszínéül a városháza színházterme szolgált. 
A közel százfős vendégsereget a szervezőbizottság nevében Pálffy Dezső köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, a szlovákiai magyar szervezetek ipolysági alapszervezetei elszánt csapatot alkotva, követve a más szlovákiai magyar városok példáját, fogtak neki a magyar bál szervezésének 2012-ben. „Érezzük, szükség van a magyar bálra Ipolyságon, mert magyar dominanciájú város vagyunk”- mondta Pálffy. Kiemelte továbbá, hogy e társadalmi esemény a szórakozás mellett, remek alkalom arra is, hogy felébressze magyarságtudatunkat, hogy büszkén vállaljuk magyarságunkat.  

A bál nyitóprogramjaként a helyi Senior Központ hölgytagjaiból álló Labdarózsa Éneklőcsoport lépett fel, repertoárjukban magyar népdalok csendültek fel. Ezt követően Lőwy János, Ipolyság város polgármestere, és Pálffy Dezső, a szervezőbizottság vezetője párjaikkal egyetemben bécsi keringővel nyitották meg az eseményt.
Az idei bál díszvendége Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó volt, aki „Pucok Samu bá áldása” című pikáns erdélyi népmeséket és tréfákat felölelő élvezetes modorban előadott műsorával szórakoztatta a vendégeket. A zenei szórakozás mellett nem hiányozhatott a gasztronómiai élvezetek sem, pálinka- és borkóstoló, finom ínyencségek kavalkádja. A történelmi vármegyeháza falai között, igazán kellemes atmoszférában ünnepelte át a farsangi éjszakát a vendégsereg.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
fotó: Peter Paulenka

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2013/01/37452a.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/01/37452b.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/01/37452c.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/01/37452d.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/01/37452e.jpg” width=”150″ height=”250″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}