37679

A Muzsikás zenekar január 26-án, 19.00 órakor a Komáromi Jókai Színházban adott koncertet – tájékoztatta portálunkat Skronka Tibor sajtófelelős.

A közel négy évtizede működő Muzsikás együttes idehaza és külföldön egyaránt ismert és közkedvelt. Sokoldalúságukra jellemző, hogy otthonosan mozognak mind a folk, népzenei és világzenei fesztiválokon, mind komolyzenei, alternatív zenei, jazz, kelta zenét kedvelő, vagy zsidó zenei rendezvényeken. Elsőként sikerült elfogadtatniuk a magyar népzenét, mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust. Jelen vannak a világ legjelentősebb koncerttermeiben, mint például Londonban a Royal Festival Hall vagy a Queen Elisabeth Hall, Párizsban a Théatre de la Ville, vagy a Cité de la Music, Rómában a Santa Cecila Akadémia Amszterdamban a Concertgebouw, New Yorkban pedig a Carnegie Hall. A közelmúltban felléptek a BBC Proms fesztiválon Londonban a Royal Albert Hall-ban.  A Muzsikás koncertjeinek korábban rendszeres vendége volt Sebestyén Márta, akivel több közös albumot is jelentettek meg. 2005-től gyakori vendég Petrás Mária, moldvai születésű keramikus-iparművész, énekes. Számos díj és kitüntetés birtokosai. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc díj, a Magyar Örökség díj, a Kossuth díj és a Prima Primissima díj. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőnek a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték.