37593

Kovács László volt szocialista külügyminiszter Kósa Lajossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével vitázott a magyar köztévé Az Este című műsorában. A téma a közelmúltban nagy visszatetszést keltő MSZP-s megnyilvánulás: Mesterházy Attila kolozsvári “bocsánatkérése” volt.

Mint ismert, nyolc évvel a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után elnézést kért Mesterházy Attila a külhoni magyaroktól. Az MSZP elnöke Kolozsváron mondta azt, hogy pártja komoly hibát követett el 2004-ben. Rossz kérdésre rossz választ. A kormánypártok szerint viszont „kilóg a lóláb”, hiszen az Országgyűlés nemrégiben fogadta el, hogy a határon túli magyarok is szavazhassanak a magyar választásokon. Azt mondják: az ő voksaik miatt ment Erdélybe Mesterházy Attila.
A volt szocialista külügyminiszter, Kovács László Az Estében Kósa Lajossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével vitázott. Kovács László az M1 esti műsorában közölte: készülve a 2014-es választásokra, az MSZP egy sor területen fogalmazza meg stratégiáját, az egyik ilyen a nemzetpolitika, s ezzel összefüggésben jutott arra a párt elnöksége, hogy ezt is újra kell gondolni. Kovács László hibának minősítette, hogy a korábbi kormánypolitikában a nemzetpolitika nem kapott megfelelő hangsúlyt.
„Azt gondolom, hogy Erdély nem Fidesz-domínium, ahova más párt nem teheti be a lábát “. A volt külügyminiszter azt mondta: meglepett az a rendkívül ingerült és egyes jobboldali lapokban durva hangú támadás, ami ezt az aktust érintette, miközben erdélyi magyar vezetők, nem velünk szimpatizálók azt mondták, hogy ez egy helyes és szép gesztus volt.
A Fidesz ügyvezető alelnöke, Kósa Lajos arról beszélt, hogy ez a legegyszerűbb és legprimitívebb szavazatvadászat. Úgy fogalmazott: a szocialisták rájöttek, hogy akármit csinálnak, a kettős állampolgárság, mint intézmény létezik. Hozzátette: megfontolták, hogy szerte a határon túl már most 350 ezer magyar állampolgár van, és ez a szám eléri majd az 500 ezret, ami már egy jelentős választói tömeg, tehát (…) most a bocsánatkérésnek jött el az ideje.

Hirado.hu/Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”37589,37585,37558″}