kazimir peter

 Alacsonyabbak lesznek a vártnál a szlovák költségvetés bevételei – jelentette be Peter Kažmír pénzügyminiszter február 8-án Pozsonyban. Közölte, hogy jelenleg 361 millió euróval kisebb adóbevételre számítanak, mint korábban.

 

A szlovák pénzügyi tárca a 2013-as költségvetés bevételi oldalának várható szintjét arra hivatkozva módosította, hogy a büdzsé a vártnál kevesebb bevétellel számolhat az áfából.
Peter Kažimír a módosítással kapcsolatban azt hangoztatta: meggyőződése, hogy a megváltozott helyzet ellenére Szlovákiának sikerül betartania a maastrichti kritériumokat, és a költségvetés deficitjét 2013-ben a vállalt 3 százalék alatt tartják.
“Meggyőződésem, hogy ezt a kanyart sikerrel vesszük, (…) ambíciónk a maastrichti kritériumok betartása, ígéretet tettünk, és ezt muszáj betartanunk” – szögezte le Peter Kažimír.
A pénzügyminiszter rámutatott: a bevételkiesés nagyobb hányadának pótlására azt az összeget szeretné felhasználni a tárca, amelyre a magán- nyugdíjbiztosítókból az állami nyugdíjbiztosítási rendszerbe átlépők befizetéseiből tesz szert.
A szlovák nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét alkotó magán-nyugdíjpénztárakból való kilépés lehetőségét a kormány tavaly nyári döntése teremtette meg, immár harmadik alkalommal, a magán-nyugdíjpénztárakban elhelyezett megtakarítások elértéktelenedésével és a jelenlegi rendszer fenntarthatatlanságával indokolva ezt. A intézkedés érvényességének öt hónapja alatt közel 80 ezren hagyták el a magán- nyugdíjpénztárakat.
A szlovák szaktárca vezetője úgy véli, hogy a második pillérből kilépő emberek pénzéből mintegy 250 millió euróra lehet számítani. A fennmaradó több mint százmillió eurós költségvetési lyuk kétharmadát az egyes tételek célzott lefaragásával akarja befoltozni a tárca, a maradékot pedig azoknak a részben vagy teljes egészében állami kézben lévő vállalatoknak az osztalékaiból fedeznék, amelyek a vártnál jobban teljesítettek.
A szlovák pénzügyminisztérium pénzügypolitikai intézetének pénteken közzétett előrejelzése szerint a költségvetés adó- és járulékbeszedésből származó bevételei a 2013 és 2016 közötti időszakban a GDP 0,5 és 1,3 százalékát kitevő mértékben csökkennek.

MTI-Pozsony, Felvidék.ma