37837

Két nő. Két publicista. Hobbijuk az utazás, a szemlélődés. Azokról a helyekről írnak, amelyek valamilyen módon megérintették őket, ahol jól érezték magukat. 

Sokszor maguk sem hitték, hogy ilyen hely létezik. Felvették a vándorbotot, és elindultak a nagyvilágba… hogy aztán közreadják érzéseiket, meglátásaikat, hogy az ő szemükön át magunk is világot lássunk.
„Megmagyarázhatatlan miért éppen az az a hely, és miért éppen az a pillanat a felejthetetlen. Pedig volt másik száz, ezer. Mégis ez a néhány maradt meg a filmen. A mi saját filmünkön.”
Nagymegyer, Selmecbánya, Pozsony, vagy New York, Barcelona, Las Vegas, Montreal… mindenhol lelhető egy csodás szeglet, kitárulkozó panoráma, vagy egy csendes zug, ahol jó, ahol elandalodhat, elcsodálkozhat vagy egyszerűen csak otthon lehet az ember.

 Bolemant Éva-Molnár Miriam VANNAK HELYEK című, frissen megjelent kötetét megvásárolhatják a Magyar Interaktív Televízió oldalán és a kiadó http://www.median-art.eu  honlapja vásárlói szolgáltatásának útján, illetve a Pozsonyi Magyar Intézetben működtetett mellett azokban a jobb könyvesboltokban, amelyek figyelemmel kísérve a hazai szerzők munkáját és a könyvek megjelenését, rendelnek belőle. A szerző szívesen részt vesz olvasótalálkozókon is, ahol szintén megvásárolhatják és dedikáltathatják a kötetet.

A frissen megjelent kötetet 2013. január 29-én este a Pozsonyi Casinóban mutatták be.