38088

(Frissítve) Ivan Gašparovič szlovák államfő a tegnapi magyar köztársasági elnöknél és a magyar miniszterelnöknél tett látogatása után január 20-án az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőivel találkozott. Gödöllőn elsősorban az uniós elnökség programjainak lebonyolításáról esett szó.

Szerdán délelőtt Ivan Gašparovičot népviseletbe öltözött szlovákok kenyérrel és sóval fogadták a budapesti Szlovák Intézetben.
Ivan Gašparovič szlovák államfő nagyon lényegesnek tartja a kompromisszumok keresését, a vitás kérdések megoldását a kisebbségi ügyekben, és ebben maga is nagy szerepet vállal – mondta Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke szerdán az MTI-nek.
A Budapesten hivatalos látogatáson tartózkodó Ivan Gašparovič szerdán a magyarországi szlovák nemzetiség képviselőivel találkozott a Szlovák Intézetben. Az esemény kapcsán Fuzik János közölte, Ivan Gašparovič mindig is érzékenyen figyelt a határon túli szlovákok helyzetére, és ez nem csak gesztusokban, frázisokban nyilvánul meg.
Emlékeztetett, bár kilenc éve nem járt szlovák köztársasági elnök hivatalos látogatáson Magyarországon, Ivan Gašparovič néhány évvel ezelőtt nem hivatalos útja alkalmával felkereste a pilisszentkereszti szlovák közösséget.
Mostani látogatásán az elnök a Szlovák Köztársaság létrejöttének 20. évfordulójával kapcsolatban hangsúlyozta, a határon túli szlovákoknak végre önálló anyaországuk van, amelyre büszkék is lehetnek, hiszen a visegrádi csoport (V4, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) tevékeny tagja, és a négy ország közül elsőként már a közös uniós fizetőeszközt, az eurót is bevezette – idézte fel Fuzik János.
Az Országos Szlovák Önkormányzat vezetője üdvözölte, hogy Ivan Gašparovič és magyar kollégája, Áder János keddi tárgyalásukon nem kerülték meg a nyitott kérdéseket, így a kettős állampolgárság ügyét sem. Mint mondta, a magyarországi szlovák kisebbség helyzete eltér a szlovákiai magyarokétól, mert ők már 300 éve élnek kisebbségként, az anyanemzettől elszakadva. Céljuk, hogy a törvények adta lehetőségeket kihasználva megőrizzék kultúrájukat és nyelvüket, és éljenek a kisebbségeknek biztosított jogokkal – magyarázta Fuzik.
Úgy vélte, ehhez fontos a fiatalok megszólítása is, hogy az ő figyelmüket is felhívják a gyökerek megőrzésének és a kultúra ápolásának jelentőségére.

Klik-elnök: a nemzetiségi oktatást már nyolc jelentkezővel el lehet indítani
Nemzetiségi oktatásról szervezett konferencián vett részt a budapesti Szlovák Intézetben Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője, és a szerdai előadását megelőzően az intézetben találkozott Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnökkel is.
A Klik az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ismertette Marekné Pintér Aranka előadásának főbb elemeit, külön is kitérve arra, hogy a Klik elnöke megerősítette: a nemzetiségi oktatást már nyolc jelentkező gyerek esetén el lehet indítani az adott településen, összhangban a köznevelési és a nemzetiségi törvénnyel.
A központ minden olyan kezdeményezést, korábban bevált jó gyakorlatot támogat, amely a nemzetiségi oktatás színvonalának javítását szolgálja – hívták fel a figyelmet, utalva arra, hogy a nemzetiségi oktatás az iskolák pedagógiai programjának megfelelően történik, az állam pedig normatív támogatás helyett feladatfinanszírozással biztosítja az ehhez szükséges forrást.

***

A délelőtt folyamán Ivan Gašparovič koszorút helyezett el Ján Kollár evangélikus lelkész, költő emléktáblájánál Budapesten. Megkoszorúzta a Hősök Emlékkövét a budapesti Hősök terén. Majd Gémesi György Gödöllő polgármesterével folytatott tárgyalást a gödöllői városházán. A szlovák államfő és delegációja számára a gödöllői Királyi Kastélyban Gémesi György gödöllői polgármester díszebédet adott.

Az uniós elnökségről tájékozódott Gödöllőn a szlovák államfő

Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), a Pest megyei város polgármestere az MTI-nek elmondta: mivel 2016 második felében Szlovákia látja el a soros uniós elnökségi teendőket, Ivan Gašparovič a magyarországi elnökség sok rendezvényének otthont adó Gödöllőn főként a különféle programok szervezésének, lebonyolításának részleteiről érdeklődött.
A városházán folytatott eszmecsere után a szlovák elnök megnézte az uniós tanácskozások kiemelt helyszínét, a gödöllői kastély lovardáját – tette hozzá Gémesi György.
Szó volt arról is – mondta -, hogy az EU-elnökség előkészületeinek idején szlovák szakértők utaznának Gödöllőre a helyi programszervezőkkel folytatandó megbeszélésekre.
A szerdai találkozón Ivan Gašparovič és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöki posztját is betöltő Gémesi György áttekintette a Szlovák Önkormányzati Szövetséggel kialakított kétoldalú, valamint a lengyel és a cseh önkormányzati érdekképviseletekkel kiépített négyoldalú együttműködést is – közölte Gödöllő polgármestere.

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2013/02/38088a.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/02/38088b.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/02/38088c.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/02/38088d.jpg” width=”200″ height=”250″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}

MTI nyomán Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”38058,38084″}