37800

 2013. február 2-án Toporc községben a honismereti szövetségek találkozóját rendezték meg Görgey Artúr honvédtábornok születésének 195. évfordulója alkalmából.

A találkozóra 10 órai kezdettel került sor Toporcon, a községházán, ahol Jozef Potanko polgármester mondott üdvözlőbeszédet, köszöntötte a résztvevőket és ismertette a fejlődő nagy település eredményeit. A vendéglátást a találkozó szervezője, Köteles László köszönte meg, majd előadásokra került sor.
Kovács László tanár Görgői és toporczi Görgey Artúr életpályájáról, az 1848/49-es szabadságharc kulcsfontosságú eseményeiről, s Görgey Artúr jeles hadi tetteiről szólt; Köteles László Irányi Dániel politikus, publicista politikai működéséről míg Görföl Jenő a szlovákiai műemlékvédelemről tartott előadást. Görföl Jenő megemlítette, hogy a Hol sírjaink domborulnak című könyv újra kiadásán is dolgoznak, s továbbra is tart a honvédsírok feltérképezése s azoknak megóvása.
Az összegyűlt megemlékezők megtekintették a római katolikus templomot és a Görgey család sírkertjét és a Görgeyek emléktábláját, ahol koszorút helyeztek el. A polgármesterrel előzetes tárgyalást folytattak egy majdani Görgey Artúr emléktábla ügyében, amelyben készség mutatkozott a falu vezetése részéről.
Majd ellátogattak az iglói csatában elesett honvédek síremlékéhez, megkoszorúzták a branyiszkói hősök emlékművét, s a csapat egy része tiszteletét tette a szepesgörgői Görgey fivérek síremlékénél is.

Kovács László értékes előadása megtekinthető a Magyar Interaktív Televízióban.

Felvidék.ma