37984

2013. február 9-én került sor Ógyallán a keresztény bálra, melynek megrendezését Mgr. Szalay Gyula esperes úr kezdeményezte.

A keresztény bál ünnepi szentmisével kezdődött az ógyallai római katolikus Szent László templomban. Az esperes úr szentbeszédében kiemelte a keresztény szellemiségű szórakozás fontosságát a farsangi időben. A hajnalig tartó mulatozás az ógyallai Vén Diófia vendéglőben vette kezdetét. A jelenlévő vendégek száma meghaladta a 118 főt, akiket Mgr. Szalay Gyula esperes úr köszöntött. A vendégek között köszönthettük JUDr. Zemkó Margitot, városunk polgármester asszonyát, Ing. Lovász Károly alpolgármester urat, Virág Ottót, Bajcs polgármesterét, Erdély Tímeát, ógyallai református lelkésznőt és Mgr. Kováč Mártát, az iskola igazgatónőjét. A lelkesítő köszöntők után a fantasztikusan feldíszített vendéglőben örökzöld slágerekben gyönyörködhetett a közönség. Felcsendültek többek között a Csárdáskirálynő, Kálmán Imre legnépszerűbb operettjének dallamai is. A bőséges vacsora után sor került a tombolák kisorsolására, melyek száma idén is a negyvenöthöz közelített. A táncos szórakozás – nagyon jó hangulatban – hajnalig folytatódott.
A keresztényi lelkülettel való mulatságnak ismét jó alkalma volt ez a keresztény bál. Ismét kifejezhettük keresztényi elköteleződéséből fakadó örömünket – tájékoztatta a Felvidék.mát Pastorek Péter.

Felvidék.ma