37740

Február 2-án tartották az Eurovíziós Dalfesztivál első előválogató showját, mindhárom határon túli versenyző, köztük a dunaszerdahelyi Gyurcsík Tibor is továbbjutott a középdöntőbe.

A nemzeti dalválogató műsor nyertese az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselheti Magyarországot Malmőben.

Gyurcsík Tibor a felvidéki magyarokat, a Csallóközt és szűkebb hazáját, Dunaszerdahelyt képviseli. A verseny nagy kihívás számára, amit büszkén és bátran vállal. „A pozsonyi műszaki egyetemen a csoportban egyedüli magyar voltam, akiről természetesen tudták, hogy magyar. így nekem már akkor is képviselnem kellett a magyarságot, ami nagyon jól működött – vall identitásáról Tibor. – Mindig sikerült megtalálni a közös hangot, ebben már van rutinom, de tudom, hogy Malmö sokkal nagyobb falat. Bízom benne, hogy a felvidékiek büszkék rám. ” Gyurcsik Tibor közönségszavazatokkal jutott tovább. Dala: “Örök harc” – Vödrös Márton-Molnár Tamás-Geszti Péter szerzeménye.

A marosvásárhelyi születésű Keresztes Ildikó mögött szép karrier áll, énekesi pályája 1985-ben kezdődött, s rá három évre színészként is bemutatkozott. „Kiadómnak köszönhetem, hogy a dal megszületett, benevezték és ott van a legjobb 30 között – értékeli versenyszámát Ildikó. – Szeretem a dalt, mert azt érzem, hogy súlya van, és ezáltal hitelesen tudom előadni. Szeretnék jól teljesíteni, hogy magammal is elégedett lehessek. Büszkeséggel és felelősséggel tölt el ez a feladat.” Keresztesi Ildikót a zsűri egyenesen a középdöntőbe juttatta – 47 ponttal. A “Nem akarok többé játszani” dalt, Köteles Leander szerzeményét énekelte.

Baricz Gergő 22 éves előadó, dalszerző és gitáros. A Gyergyószentmiklós mellől származó fiú egy magyarországi zenei tehetségkutató 2011-es szériájában tűnt fel előtte különböző rock együttesekben játszott Erdély-szerte.
„Igazából Wolf Kati szereplése óta kísérem figyelemmel az Eurovíziót, de soha nem gondoltam, hogy egyszer az én dalom is versenyben lesz – teszi hozzá szerényen Gergő. – Nem tartom még magam kiforrott dalszerzőnek, éppen ezért óriási megtiszteltetés, hogy a saját dalommal és a saját szövegemmel állhatok a közönség elé. ” Baricz Gergő közönségszavazatokkal jutott tovább

Továbbjutottak még:

Agárdi Szilvi-Pál Dénes “Szíveddel láss” (Szabó Zé-Molnár Tamás) – zsűri által, 48 ponttal
Rácz Gergő “Csak állj mellém” (Rácz Gergő-Geszti Péter)  – a zsűritől kapot 45 ponttal

Palcsó Tamás “Ezt látnod kell” (Tabár István, Palcsó Tamás-Tabár István ) – közönségtől kapott szavazatokkal.

A műsorszámok elbírálását szakavatott zsűri: Rúzsa Magdi énekes, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, az Eurovíziós Dalfesztiválon tavaly Magyarországot képviselő Compact Disco énekese, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető végezte.

Felvidék.ma, MTVA

{iarelatednews articleid=”37425,33826″}