38225a

Május 19-e és 26-a között a Panoráma Világklub-hálózat Budapesten és számos vidéki városban megrendezi a III. Magyar Világtalálkozót.

A tavalyi és tavalyelőtti sikeres találkozóhoz hasonlóan a világ minden részéről, az összmagyarság valamennyi korosztályából több tízezer fő részvételével tartandó fesztiválhangulatú találkozón a kultúra, a tudomány, a művészet, a történelem, a gazdasági- és közélet jeles képviselői mutatkoznak be. Az idén nyolc napon át több helyszínen sokszínű műsorajánlattal jelentkezik a Panoráma Világklub szervezésében a találkozó. – Célunk az, hogy a különböző kultúrákban élő és tevékenykedő honfitársaink találkozóján, a magyar identitás és értékvilág reprezentatív bemutatásával megteremtsük a határokon átívelő sokszínű és kölcsönös előnyökre épülő kapcsolatalakítás és együttműködés lehetőségét – nyilatkozta a felvidek.ma-nak dr. Tanka László, újságíró, jogász, a Magyar Kultúra Lovagja, a Panoráma Világklub alapító-elnöke. Hozzátette: a világtalálkozónak három üzenete van. Az egyik az, hogy egy a nemzet, azaz: éljünk a világ bármely pontján, honfitársaink teljesítményeit tekintsük az egyetemes magyar kultúra szerves részének. A másik: értékeinket őrizzük meg, segítsük egymás törekvéseit, építsük sokoldalú kapcsolatainkat és teremtsünk új értékeket. A harmadik üzenet pedig – mondta Tanka –, hogy elsősorban az összefogásunk és teljesítményeink által legyünk ismertek a világban. Tanka László kifejtette: a harmadik világtalálkozó valamennyi előadás-jellegű rendezvényének jellemzője, hogy a Kárpát-medencéből és a világ különböző országaiból – főként a magyar diaszpóra közösségeiből – érkező magyarok rövid előadásokon elmondják, mit tesznek a magyar értékek népszerűsítéséért, s milyen újabb lehetőségeket kínálnak az együttműködésre. A világtalálkozó az anyaországi közönség mellett reprezentálni fogja a külföldön élő magyarságot, Erdélytől, a Felvidéken át egészen Los Angelesig – fogalmazott Tanka László, aki szerint a rendezvénysorozaton részt vesz valamennyi korosztály, az apró gyermekektől egészen a nyugdíjasokig.
A Világtalálkozó közönsége bővelkedik majd a jobbnál jobb programokban, hiszen lesz magyarságismereti szabadegyetem, nemzeti kulturális gálaest, magyarság-híd konferencia, 1956-os szimpózium, világfalu, ahol komoly és vidám hangvételű hangverseny, folklórfesztivál, táncház, könyvbemutató, szórakoztató esztrádműsor, gyermekműsorok, külhoni magyar filmszemle, nemzetközi tudományos konferencia, istentisztelet, szentmise, színházi előadás, és átadják „A Világ Magyarságáért Közéleti Díjat”, illetve „A Világ Magyarságáért Művészeti Díjat”.
A Világtalálkozó keretében a résztvevőknek lehetőségük nyílik elzarándokolni Csíksomlyóra, majd Pünkösd után kezdetét veszi a találkozó tartalmas programja, amely az ünnepélyes nemzeti kulturális gálaesttel veszi kezdetét, 2013. május 21-én. A budapesti Syma Rendezvényközpontban szervezik a Világfalut, ahol ötezer négyzetméter területen, összesen hat úgynevezett „országpavilon”-ban látogathatjuk meg a magyar nemzet különböző részeinek sajátosságait, s ahol lesz Magyar Értékek Utcája, Kézművesek Sora, Gyógyító Övezet, Találmányok Tere, valamint művészeti kiállítások.
A „Határtalan Összefogás Otthona” nevű program keretében pedig a Világtalálkozó résztvevői jótékonysági rendezvénysorozatot indítanak el, melynek során mozgássérültek számára építenek házat, amely a „Házat-Hazát Alapítvány” vezetőjének, Lőrincz Kálmánnak az ötlete volt. Igen, ennek keretében a Világtalálkozó résztvevői is hordják majd a téglát, a maltert, festik a falakat és szépítik a ház környezetét. Ezért a Világtalálkozó szervezői felhívással fordulnak mindenkihez, hogy vegyen részt ebben a nemes célú munkában. (www.hazathazat.hu)
A Világtalálkozót szervező Panoráma Világklub a magyar diaszpóra közösségeiből hazatért és hazatérő, a Kárpát-medencei és az irántuk érdeklődő magyarok találkozóhelye, kéthavonta összejövetelt tartanak a budapesti Fészek Művészklubban vagy a Kossuth Klubban, ahol gazdag kulturális műsor (is) várja az érdeklődőket. A Panoráma Világklubnak jelenleg több mint száz regionális társklubja van, így a Komáromban működő Felvidéki Társklub, amelynek szervezésében 2013. május 22-én hungarikum-bemutatót és magyarság-estet tartanak.
Tanka László 1991-ben alapította meg a Médiamix Kiadót, amely számos újságot, könyvet jelentetett meg, és nemzetközi jelentőségű intézménnyé nőtte ki magát. 1999 szeptemberétől elindította az American Hungarian Panoráma című világmagazint, amely ma is az egyetlen olyan magazin a hazai és a külföldi magyar nyelvű lappiacon, amely a magyar diaszpórában élők gazdasági kötődéseit, szellemi kapcsolatait, illetve az általuk létrehozott magyar értékeket mutatja be. Az újság egyfajta szellemi híd a Kárpát-medence magyarsága és a világba szétszéledt honfitársaink között. Tanka 2006 februárjától az Amerikai-Kanadai Magyarság című hetilap főszerkesztője, majd 2010-től a lap magyarországi szerkesztőség-vezetője. Ez a lap, amely 1950-től jelenik meg, a legnagyobb és legnépszerűbb magyar nyelvű közéleti lap Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban. Tanka László jelentős szerepet vállalt és vállal a Kárpát-medence jellegzetesen magyar értékeinek, a hungarikumoknak a felkutatásában. Ő adta ki 2007-ben az első Hungarikum-könyvet Magyarországon, „HUNGARIKUM – Válogatás a Kárpát-medence jellegzetesen magyar értékeiből” címmel. A hungarikumok témakörében rendszeresen tartott és tart találkozókat, konferenciákat, rendezvényeket, ezeken (is) népszerűsíti a magyar értékeket. Tanka László 2003-ban megalapította a – Budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában azóta is működő – Panoráma Világklubot, amely a hazatérő, a hazalátogató emigrációs magyarok, valamint az irántuk érdeklődő és velük kapcsolatot tartó magyarok rendszeres találkozóhelye. E népszerű találkozó évente hat-hét alkalommal valósul meg, amelyeken rendezvényenként kétszáz-háromszáz magyar éli át a gazdag kulturális-művészeti előadások katarzisát és a személyes találkozások varázsát. A III. Magyar Világtalálkozó programját megismerve, azt gondolom, hogy mindez megvalósul majd a világtalálkozón.

Tarics Péter
Felvidék.ma