37831

Február 22-ig tekinthető meg a napokban nyílt Márai, a kassai polgár című tárlat Tornalján, a Rákóczi Magyar Ház Madárterem Galériájában. 

(+Képgaléria)

Az ünnepélyes megnyitón A. Marton Gyula – Don, a galéria vezetője köszöntötte a szép számban megjelenteket. „Nagyszerű érzés, a megvalósítás folyamatában és küldetésében felismerve fontosnak látni, érezni, érzékelni még tudatalattinkkal is, hogy Tornalján is megvalósulhatott ez a tárlat” – mondta. Majd így folytatta: „a Márai, a kassai polgár című tárlat tornaljai, január 29-i Madártermi megnyitóján összecsendültek a szavak, a tekintetek megsimogatták egymást. Jó volt magyarnak lenni, igazán.”
A mozgalmas, felelősen tevékeny életű kassai polgár életét bemutató értékes, 21 darabból álló összeállítás, képanyag Brüsszelből indult, majd Rozsnyón s most Tornalján tekinthető meg. A tárlatot Mészáros Alajos (MKP) EP-képviselő kezdeményezte és támogatta, s a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, Mészáros Tibor állította össze.
A tornaljai megnyitón a kezdetektől való törődést érezhettük ki Slovák Gyula, a Mészáros Alajos rozsnyói képviselői irodájának ügyvezető titkárának felvezető szavaiból. Elmondta, hogy az EP-parlamenti képviselők öt év alatt két kiállítást szervezhetnek meg az EP épületében. Az első a felvidéki magyar modern festőknek a kiállítása, a második pedig ez a Márai életútját bemutató tárlat. Slovák Gyula jelezte, hogy a kiállítási anyagot tovább is szeretnék vinni, s jövő hónapban Királyhelmecen mutatják majd be.
A kiállítás megtekintéséhez tartozott egy szintén EU-s pályázatból elkészített film is, amely mozgóképben vázolja Márai Sándor életútját. A filmben, amelyet képi világa, mondandója miatt még bizonyára sokáig emlegetnek majd, akik megtekintették, Szabó Viktor színművész kalauzolja a nézőket. A kassai helyszíneket Balassa Zoltán helytörténész mutatja be. A dokumentumfilm szakértője szintén Mészáros Tibor, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. A Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján (www.pim.hu) egyébként Márainak különálló oldala van. Érdemes meglátogatni, ahogyan Kassán a Márai emlékszobát is, melyet szintén ezen pályázatból újítottak fel. A projekt során kidolgozták a Márai-körutat, amelynek révén Kassán és Budapesten is végigjárhatók azok a helyek, ahol az író leggyakrabban tartózkodott, vagy amelyekhez valamilyen szempontból kötődött. Budapesten hat, Kassán kilenc helyszín kapcsolható össze: az író szülőháza, a Márai Stúdió, a Maléter-palota, az egykori Európa Szálló, a premontrei gimnázium, az egykori Megay cukrászda, az író szobra és a Mészáros utcai ház, valamint a Márai Emlékszoba.
„A filmben a helyszínek színes kavalkádjába Kassától egész San Diegoig igaz emberséggel illeszkedett az író munkássága, az igazi Márai-mű: amely életvitel, felelősségtudat és gyönyörű szépirodalom egyben. Ahogy Ő kedvelte a nápolyi tengerpartot, úgy voltunk mi is tengernyien ezen az ünnepi megnyitón. Köszönet tehát ezért a felejthetetlen élményért az EU-s képviselőnknek, Mészáros Alajos úrnak és csapatának is” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak A. Marton Gyula-Don, a Madárterem ötletgazdája, vezetője.
A tárlat Tornalján 2013. február 22-ig látogatható. Terveznek itt egy csendes összejövetelt február 21-re, a tragédia napjára. Bármennyire is szomorú az esemény, amely 1989-ben ezen napján történt, így a Kassa Európai Kulturális Fővárosa rendezvénysorozathoz ekképpen is csatlakozva szeretnének megemlékezni Márai Sándorról. A. Marton Gyula hozzátette: „mi is, itt Tornalján a szívünkben őrizzük és éltetjük Márai Sándort, a felvidéki – kassai polgárt”.

HE, Felvidék.ma

További fényképek a Képgalériánkban tekinthetők meg.

{iarelatednews articleid=”37041″}