38044

 Megválasztották a Sajó-Rima EGTC elnökét Tamás Barnabás, Putnok – ill. társelnökét Šimko József Rimaszombat Város polgármestereinek személyében. A további alapító – Ózd és Tornalja városokon kívül szeretnék bevonni a környező falvakat is.

Az észak-borsodi ill. gömöri térség gazdasági, infrastrukturális és kulturális fejlesztését remélik a frissen létrehozott, s immár hivatalosan is működőképessé vált európai területi együttműködéstől Ózd, Putnok, Rimaszombat és Tornalja környékén. Az alakuló ülésen, melyen megválasztották az EGTC tisztségviselőit, többek közt Szögedi Anna (MKP) Tornalja Város polgármestere is elmondta, hogy amennyiben a környező falvak, kistelepülések azonosulni tudnak az alapszabályban foglaltakkal, szintén csatlakozhatnak jogi személyiséggel rendelkező csoportosuláshoz.
Az alapítók azt remélik, hogy regionális- és gazdaságfejlesztési elképzeléseiket az EGTC-n keresztül sikeresebben tudják megvalósítani. Tamás Barnabás, Putnok Város polgármestere személyében, aki egyben a Fidesz országgyűlési képviselője is, úgy vélik, megfelelő elnökre találtak.
A Sajó-Rima EGTC létrejöttének ötlete 2011-ben merült fel először. Ugyanis a korábban Sajó-Rima Eurorégió néven működő tömörülés helyett ez az új jogi forma magasabb szintre tudja emelni a térség kapcsolatrendszerét, ill. az uniós források felhasználásának hatékonyságát.
A térség azonos gondokkal küszködik. Megoldásokat kíván a hulladékgazdálkodás, a szennyvízkezelés, de a legégetőbb a közúthálózat javítása. A tervek között szerepel, hogy a négysávos út magyar részről is elérjen a bánrévei határátkelőhelyig, miszerint a szlovák területen ennek a tervei már elkészültek.
A Sajó-Rima EGTC tagjai számára fontos, hogy jó határ átnyúló kapcsolatokat alakítsanak ki, s eredményes együttműködést valósítsanak meg a gazdasági-kereskedelmi, munkahely fejlesztési területeken kívül a kultúrában és a sportban is.

A Tornalja Infó helyszíni videótuódsítását ITT tekinthetik meg.

Fotó: www.tornala.info, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”29164,37765,12040″}