38209

 Herczeg Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából Budapesten, a Farkasréti temetőben rendezett megemlékezésen részt vett a magyar nemesi családok Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezete is.

A Szent Korona Szövetség, a Herczeg Ferenc Alapítvány és Balatontördemic község közös szervezésében február 24-én megemlékező ünnepséget tartottak Budapesten a Farkasréti temetőben, az író, újságíró sírjánál. Az ünnepségen közreműködött Nagy Csaba tárogatóművész.
A megemlékezésen megjelent vitéz Kiss Imre, a Szent Korona Szövetség országos elnöke, Takács Viktor, a Herczeg Ferenc Alapítvány kuratóriumának elnöke, Vollmuth Péter, Badacsonytördemic polgármestere, valamint Kovács György, a Horthy Miklós Társaság képviselője. Felvidékről a Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezet nevében Dr. vitéz Práznovszky Miklós országos elnök és Berényi Margit, a szervezet kultúrbizottságának elnöke voltak jelen.

A Himnusz közös eléneklése után vitéz Kiss Imre országos elnök köszöntötte a Budapestről, az ország különböző pontjairól és az elszakított Felvidékről megjelenteket, majd Badacsonytördemic polgármestere vette át a szót.
Vollmuth Péter ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy Herczeg Ferencnek bennsőséges kapcsolata volt Lábdihegyhez és a szőlőhöz, a borhoz, amely rajta termett. Nagyon nagy tárgyi hagyatéka van a badacsonyi térségben, amelyet sikerült felmérni, hogy a jövőben megfelelően lehessen kezelni, ápolni, gondozni. Ehhez megfelelő partnereket kellene találni kulturális vonalon. „Ma Jégtörő Mátyás napja van, tavasz kezdete. Ilyenkor a folyókon áttörnek a jegek. Jó lenne, ha a jegek áttörnének Herczeg Ferenccel kapcsolatban is, mert úgy gondolom, van mit áttörni ahhoz, hogy a nyilvánosság minél jobban megismerje Herczeg Ferenc költőóriásunkat. Ebben a kultúrának kellene nagy szerepet játszani és önöknek, akik ma itt vannak” – fejezte be felszólalását Badacsonytördemic polgármestere.
Takács Viktor, a Herczeg Ferenc Alapítvány elnöke kiegészítőül tájékoztatta a jelenlévőket, hogy ezt a megemlékezést valójában Vollmuth Péter, Badacsonytördemic polgármestere kezdeményezte.
Az ünnepi beszédek után koszorúzásra került sor, amely során a megjelent társadalmi szervezetek képviselői a kegyelet koszorúit, a jelenlévő magánszemélyek pedig virágcsokrot, ill. egy-egy szál virágot helyezték el Herczeg Ferenc sírjára. Badacsonytördemic polgármestere és alpolgármestere Herczeg Ferenc ottani házából hozott el egy eredeti badacsonyi bazaltkő darabot és azt helyezték el sírjára.
A koszorúzók között volt egy magát meg nem nevező, jelenleg Budapesten élő délvidéki honfitárs is, aki a Versecen élő magyarok megbízásából és az ő nevükben helyezett el koszorút az író sírjára. Egyben tolmácsolta a verseci magyarok kérését, hogy „ne felejtsék el Versecet és hogy ha lehetőségük és módjuk van rá, menjenek oda le, mert még mindig élnek ott magyarok.”
A koszorúzási ünnepség után vitéz Kiss Imre, a Szent Korona Szövetség országos elnöke tolmácsolta a Honvédelmi Miniszter levélben továbbított üzenetét, aki „dicséretesnek és szép dolognak tartja a Herczeg Ferencről való megemlékezést.” Ezeket a szavakat politikai bátorításnak minősítette a szónok, majd hozzátette: „Ha Szerbiában megengedték, hogy Herczeg Ferencnek a verseci szülőházára emléktáblát helyezzek el, akkor ha a szerbeknek nincs kifogása ellene, akkor itt, Magyarországon csak egy nem igazán magyar érzelmű embernek lehet ellene kifogása. De ilyenek ma már egyre kevesebben vannak” – mondta Kiss.
Vitéz Kiss Imre szavai után a jelenlévők közül néhányan részleteket olvastak fel Herczeg Ferenc műveiből. Utána egy személyes jellegű gesztusra került sor: a jelenlévő társadalmi szervezetek képviselői verseci és badacsonyi borral koccintottak, majd egy korty után a maradékot kiöntötték Herczeg Ferenc sírja mellé…
A megemlékező ünnepség a Szózat és a Székely Himnusz közös eléneklésével ért véget.

Herczeg Ferenc (született: Franz Herzog) sziléziai német családból származó író, színműíró, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és másodelnöke, az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztője, a Magyar Revíziós Liga elnöke, a vajdasági Versec-en született 1863. szeptember 22-én. Élete nagy részét a badacsonyi lábdihegyi birtokán töltötte, ahol számos szép alkotása született. Az írófejedelem Budapesten hunyt el 1954. február 24. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

A megemlékezés képriportja ITT tekinthető meg.

Szöveg: dr. v. Práznovszky Miklós

Felvidék.ma