37918

 … mert ilyen nagy történelmi múlttal, amilyennel mi rendelkezünk, nem lehet a történelmi süllyesztőben eltűnni – üzeni Szántai Lajos művelődéstörténész, aki a búcsi alapiskola Katona Mihály Galériájában tartott előadást Szent István és kora címmel.

Az előadó napjaink egyik legnagyobb, legelismertebb gondolkodója és tudósa, aki minden igyekezetével megpróbálja közönsége elé tárni a magyarság valós és dicsőséges múltját, szemben a történelmünket meghamisító, álnok és hazug hivatalos tanításokkal. Új látásmódjával, megközelítéseivel kitárulkozik egy eddig rejtett, misztikus világ, ami körüllengi Árpád-házi királyainkat, családjukat. Ez természetesen mély megdöbbenést válthat ki a közönségből, hiszen minden a szemünk előtt van, csak nem mindig látunk vele.
A fiatalok körében elég erőteljes a nyugati, technikai kultúra csodálata. Ezzel viszont sikerül őket az ősi hitről teljesen elterelni. A veszély nagy, óriási. Hatalmas pusztítást végeznek, és ami embertelenség, hogy most már a legérzékenyebb korosztályt, az óvodásokat bombázzák olyan ál-mesefilmekkel, mert ezek álmesék, amelyek hihetetlen rombolást okozhatnak a fejekben, lelkekben. Viszont most olyan időket élünk, amikor a búzát, a konkolytól lassan-lassan kezdik elválasztani Európa közepéről Európába?
A trianoni traumát nem lehet feldolgozni, a békediktátum kitételeit nem lehet örökérvényűnek tekinteni, és van egy mostanság oly divatos jelszó is: elment tatár, elment török, s Trianon sem örök! Trianon és annak hatásai csak látszólagos diadal azok számára, akik a Kárpát-medence földrajzi, gazdasági, politikai, szellemi egységét mindenáron fel akarják darabolni, s ezen keresztül a magyarságot fel akarják számolni. Nézzük a jelent. Hazánk már túlélt egy uniót, s a következővel kapcsolatosan még arra sem ügyeltek kitervelői, hogy legalább az unió címszótól megszabaduljanak. Magyarországon évtizedeken keresztül az unió a Szovjetuniót jelentette. Teljesen egyértelmű tehát az a világpolitikai törekvés, amely még arra sem figyel, hogy legalább egy kicsit másképpen fogalmazza meg azon diktatúrákat, amelyeket a világtörténelem valamely időszakában életre hív. Örömmel jelentem: minden jel szerint Magyarország ezt az uniót is túl fogja élni. Nem nehéz felismerni, ha az ember rátekint a térképre, hogy a Kárpát-medence Európa kellős közepén van. Az a megközelítés pedig, hogy nekünk fel kell zárkóznunk Európához, velejéig hamis, különös idiotizmushoz hasonlítható, mert semmiféle értelme sincsen. Bármelyik oldalról is közelítjük meg ezt a megfogalmazást, teljességében értelmetlen. Könyörögve könyörgöm, valaki mutassa meg azt az Európát, ahova nekünk Európa kellős közepén menetelnünk kell! Ha politikai értéket tulajdonítunk a kifejezésnek, akkor Európa Európa közepén működhet csak igazából. A magyar történelem bizonyos időszakaiban ez egyáltalán nem volt kérdés.
Az ország jelenlegi vezetői az uniós karámba terelést Szent István királyunk cselekedeteivel próbálják azonosítani, szinte szentistváni léptékben gondolkodnak. Sohasem felejtik el megemlíteni, hogy pontosan ugyanolyan a helyzet, mint a nagy király idejében. Ő felzárkóztatta az országot az európai keresztény országok közösségéhez, s most a jelenlegi magyar kormány hathatós közreműködésével vonulhatunk be Európába. Azért ez így egy kicsit sántít, hogy finoman fogalmazzak. Ez egy hamis állítás, és megint csak az idiotizmus kategóriájába tartozik. Merem remélni, hogy Szent István király idején is Európa kellős közepe volt a Kárpát-medence. A nagy király, ha szeretett volna, akkor sem tudott volna felzárkózni Nyugat-Európához, mert amit mi általában Európa nyugati felének tulajdonítunk, akkor még nem létezett. Ugye tudunk a dicsőséges francia királyságról, aminek még a csírája sem létezett. Angol királyság szintén nem volt. Egyszerű példa a mai Angliára vonatkoztatva: ha valaki ma azt mondja Skóciában egy skótnak, hogy ő angol, akkor bizony megnézheti magát, de ugyanez a helyzet Írországban. Német-római császárság, mint Szent István-korabeli nagyhatalom csak papíron létezik. Ez azt jelenti, hogy a Német-római Birodalom Árpád-kori szakaszában egy kezemen meg tudom számolni azokat a császárokat, akik ténylegesen egyesíteni tudták a Német-római Birodalmat. És ehhez még nem is kell minden ujjamat igénybe vennem. Úgy tűnik, a helyzet éppen fordított módon jelenik meg. Ha itt van Európa kellős közepe, akkor itt van annak gazdasági központja is. Vagy tudomásul veszi valaki, vagy úgy tesz, mintha nem tudna róla.
A neves történész szerint a Kárpát-medence szétdarabolását fenntartó földrajzi-gazdasági-politikai-szellemi egységét részeiben látni akaró, vagyis a magyarság felszámolását is napirenden tartó erők egyet elfelejtenek: hazánk már egy uniót túlélt, és minden valószínűség szerint azt a mostanit, amelyhez jövő évben csatlakozunk, is túl fogja élni. Szántai Lajos nehezményezi, hogy az unióban gondolkodók, a csatlakozást kiszolgálók mondandójuk alátámasztására Szent István királyunkat idézik úgy, hogy a történelmi valóságtól elrugaszkodva, aktuálpolitikai kérdések alátámasztására használják fel tevékenységét, cselekedeteit. Hamis képet alakítanak ki a nagy királyról.
Az 1990-es álszent és alapjaiban kritizálható fordulatnak egy pozitív utóhatása van. Erre az időszakra datálható, hogy látványosan megnőtt azok száma, akik végre a valós magyar történelmet szeretnék megismerni, és elvetik a negyven éven keresztül sulykolt negyedigazságokat, ferdítéseket és a történelemhamisításokat. Vannak akik meglepődnek azon, mekkora érdeklődés övezi az újfajta történelemszemléletű előadásokat, hogy az ebben a témakörben mozgó szaktekintélyek könyveit, dolgozatait, jegyzeteit pillanatok alatt elkapkodják. Ez egy hullámzó jelenség. Évtizedekkel ezelőtt is voltak látványos, szinte megújulásnak tekinthető jelenségek, de mielőtt kinyíltak volna, visszazáródtak. A mai megfigyelhető megújulás egy hatalmas folyamat éppen soron következő állomása. Egy nemzet életében mindig vannak látványos kinyílások és visszahúzódások, és most elérkezett az idő. A Kárpát-medence magyarságának helyzetéből adódóan törvényszerű egyfelől a nemzet megújulása, útmutatása a következő generációnak. Másrészt a magyarság ennyire elhagyatott állapotában, mint amilyenben most van ez idáig még nem volt. Voltak a nemzet életében drámai pillanatok, de megtanulhattuk: a nemzetet magára hagyták, és mégis megmaradt.
Ha visszagondolunk a középiskolai tankönyvekben az első igazi tragédiának a tatárjárást jelölték meg. Viszont a tatárjárás nem azért volt megrázó esemény, mert a Batu kán vezette haderő áttörte a Kárpátok védvonalát, hanem azért, mert ekkor derült ki először egy azóta is érvényben lévő igazság: ha a magyar népet valami külső támadás éri, akkor az európai országok nem segítenek. IV. Béla királyunk írta a római pápának: Európa egyetlen keresztény országától sem kaptunk segítséget, csak szavakat, szavakat, szavakat. A nagy király gondolatai történelmünk során nagyon sokszor visszhangoztak. A mohácsi vész idején is egyedül maradt hazánk. II. Lajos diplomáciai levelezéséből megtudhatjuk, hogy szavakon kívül ő sem kapott támogatást Európa keresztény uralkodóitól. II. Lajos hiába kérte a római pápa közbenjárását, hogy békítse ki a francia és a spanyol uralkodókat, s ne egymást gyilkolják, hanem pártolják az oszmán-török birodalommal élet-halál harcát vívó magyar királyságot, a segédkéz nyújtása természetesen elmaradt. Hasonló volt a helyzet a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcunkban, 1848-49-ben, az I. világháború után, a trianoni békediktátum következményeit pedig nem kell különösebben értelmezni. Teljesen példátlan, hogy Európa szívében feldarabolták a magyar államot, s ami nem sikerült a tatárjárás idején, a mohácsi tragédia következtében, a Habsburg évszázadok alatt, az az I. világháború következtében látszólag beteljesedett.
Egy olyan közösséghez csatlakoztatnak bennünket bölcs vezéreink, aminek még alkotmánya sincsen. A jelenlegi nemzetvezetők Szent István királyra és az egy évezredes történelmünkre hivatkoznak, de nem aktivizálódtak akkor, amikor a keresztény Európa megnevezésről szólt a vita az Európa Tanácsban. Múltunk, történelmünk, hagyományaink alapján pedig kutya kötelességünk lett volna lándzsát törni eme megfogalmazás mellett.
A hivatalos magyar kormányzatok 1945 óta elmulasztották ezt megfogalmazni, és úgy tűnik, 1990-től datálva is. Tudni kell azonban azt is, hogy az ország nem tekinthet el a világpolitikai folyamatoktól. Ami Magyarországon folyamatosan történik, az a világ különböző pontjain is hasonlóképpen jelenik meg. Ettől függetlenül vallom és tudom, hogy Magyarországnak a világtörténelem színpadán nem mellék-, hanem főszerep juthat. Hazánk, földrajzi pontossággal megnevezve a Kárpát-medence, vagy másképpen a Kárpáthaza, Európa kellős közepe.
A magyar néphagyomány Jézust „égi táltosnak” nevezi. Táltossá csak a teremtő elhívása által lehetett válni. A Turul-nemzettség, Jézus nemzettsége táltosok voltak, így az Árpád-házi királyok is azok. Szt. István a táltos vallást soha nem szüntette meg, az tovább élt még jó félévezreden keresztül, hiszen dokumentált tény – és ez fontos, hogy feljegyzés van róla – Mátyás királyt táltosok veszik körül, a török elleni háborújában ők segítik, tőlük kapja az információkat. A Kárpát-medencében békésen fér meg a két szemlélet. A magyar nem Róma jóvoltából keresztény, hanem egyenesen Istentől. Ez pedig azt jelenti, hogy a nép önként vállalja fel, nem erőlteti rá senki. Egy nép életében a temetkezési szokások rendkívül fontos szerepet játszanak. Ebben történik egy szembeötlő és nagyjelentőségű fordulat Géza és István közti időben. Ez a fordulat az egész Kárpát-medencére kiterjed. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyarság ezt önként felvállalta, hiszen a legutolsó kis faluban is megtörténik, nemcsak az Esztergom környéki temetőkben, szinte egy időben. A lovas temetkezésről van szó, ami István korában eltűnik a Kárpát-medencében. Erre lehetne mondani, hogy az erőszakos térítés eredménye. De gondoljunk csak bele, ahol ilyen történik, ott még évszázadokkal később is titokban végeznének ilyen temetéseket. Fokozatos átmenet lenne megfigyelhető. Továbbá ennyi hittérítőt sem lehetne szétküldeni. De mi történt a lóval, táltossal? Azt tudni kell, hogy az eltemetett lovak, minden esetben táltosok voltak, vagyis több foguk volt, mint a többinek. Érdekesség, hogy ezt a tényt – mármint, hogy a honfoglalás kori temetőkből csak ilyen, fölös fogú lovak kerültek elő – az Állatorvosi egyetemen a mai napig tanítják. De ez a tény, sajnos, nem kerül át a „szomszéd asztalára”, mármint a történészekére. Tehát mi történt a lóval? Nem kerül a föld alá. Amit eddig a táltos képviselt, most az „égi táltos”, Jézus Krisztus veszi át. A lovakat ugyanúgy kiválasztják, mint eddig, de a templomba kerülnek be. Meglepő, de így van! Ezek a lovak szabadon élnek a templomokban, szabadon sétálgatnak ki-be, szent állatként kezelik őket. Továbbra is szükség van az erőre, és ők ezt képviselik. Ez elég pogány szokásnak tűnik, de ekkoriban jegyzik fel: A magyar papok névleg is alig keresztények. IX. Leó pápa ezért is akarja megszállni az országot. De miután András király kiűzi a pápát, hálából az kiátkozza. Ezek a tények szépen példázzák, hogy itt egész másféle kereszténység működött, mint Rómában. Ne felejtsük el, hogy nem István tárgyalt Rómánál, hanem Atilla. Tudjuk módjában állt volna porig rombolni, de nem tette. A cél azóta is ugyanaz, az európai embert a főemlős szintjéről felemelni. És ezt sajnos ők soha nem fogják el. Pedig ez az áldozat célja. Gondoljunk csak bele, hogy szinte az összes egyházi ünnep innen indul el, innen veszik át. Az István kori Róma nem ismeri, nem tiszteli Máriát, Jézus anyját. Gellért döbben rá, hogy a magyarok Nagyboldogasszony-kultusza szó szerint megegyezik vele.
Előadása arról a korról szólt, amit ma a legtöbben vitatnak a magyarság történetében. Arról a királyunkról, akit elsőként tartunk számon, holott maga is azt nyilatkozta, hogy nem elsőként lép a trónra, mikor a jogart a kezébe vette. Arról az ifjúról, aki Vajknak született, majd Gézához hasonlóan a római kereszténységben Istvánnak kereszteltetett, s egész életét végigháborúzta a Kárpát-medencében, s egyetlen csatát sem vesztve vesztette el fiát, ki néhány nap múlva mind a német-római, mind pedig a bizánci trónnak is az egyetlen esélyese lehetett volna, ha holmi „vadkan” neki nem ment volna. Volna?!
Ami a hallgatónak legelőször feltűnt, az a merészen újszerű látásmód, amivel a történelmi kérdéseket megközelíti. Miközben kimondja azt is, hogy a ma tanított történelmünk átírt történelem, ami köszönő viszonyban sincs a valóságos eseményekkel, azaz hogy a vallási fordulatok sem Szent István idején, hanem az utóbbi néhány száz évben következtek be, a Szent Istvánról kialakított elméletekkel kapcsolatban mégsem osztja a mai történelem kutatók legelterjedtebb nézeteit. Sokkal inkább hisz Szent Lászlónak, Hunyadinak, Bocskainak és Bethlen Gábornak. Azt állítja, hogy a mai történészek közül sokan olyanok, mint a mozigépészek, hogy „befűznek egy filmet”, melyek olyan eseményekről szólnak, amelyek sohasem történtek meg.
Szántai Lajos sajnálatosnak tartja, hogy oly korban élünk, hogy a nemzetünk nagy kérdéseit politikusok, rock zenészek, humoristák, színészek határozzák meg, akik úgy játszanak, mintha 1000 éve kezdődött volna el a mai folyamat.
Az előadásából többek közt, azt is megtudhattuk, hogy Szent István miért volt „fekete bárány” tőlünk nyugatra és milyen viszonyban volt a római pápával.
Mi pedig úgy véljük, hogy a mai helyzetben nekünk pontosan arra van szükségünk, hogy más, az eddigiektől eltérő forrásokat, megközelítéseket ismerjünk meg, különösen Szent István esetében, akiről alig maradt fenn történelmi bizonyíték. Vajon miért is?
Nem azt jelenti tehát, hogy a magyarság ügye a Kárpát-medence egységes igazgatása, ez az emberiség megmaradásának létkérdése.
Azt üzeni, hogy tudjuk megtalálni saját helyünket ebben az emberlakta világban, mert ilyen nagy történelmi múlttal, amilyennel mi rendelkezünk, nem lehet a történelmi süllyesztőben eltűnni. Itt olyan értékek fogalmazódtak meg, amelyek mindig erkölcsi tartalommal rendelkeznek. Tehát a magyarságnak van erkölcsi tartaléka, van valóságos hiteles múltja. A hamisítatlan, hiteles múltunkat tárja fel, amelyre a jövendő nemzedékek életét bátran rá lehet alapozni, mert valóságos történelemként jelenik meg.
Ha az ember megpróbál valamit a történelmi igazságok mentén képviselni, akkor fel kell készülnie arra, ami a magyar népmesék világában is megjelenik, hogy van a világ működésén belül egy olyan korszak, amikor az igazság mellett feltűnik a hamisság is. Nem az a kérdés számára, hogy ezt a hivatalos történetírás körében hogyan fogadják, hanem, hogy eljut-e minden családba. Mert ez lenne a legfontosabb.
Mint elmondta előadásaira (múlt olvasásra) egyre nagyobb igény van, mert Mátyás király halála óta csak úgy tudunk elérni eredményt, ha csendben, de kitartóan munkálkodunk. Ahogy a bibliában is írva van: Amit a fülekbe súgtok, a háztetőkről fogják kiabálni.

Miriák Ferenc, Felvidék.ma