Szinay Árpád könyvet írt a fenti címmel. Ez önmagában nem lenne különösebben érdekes hír, mert az elektronikának köszönhetően, ma már szinte mindenki könyvet ír. A szerző azonban két oknál fogva is megérdemli figyelmünket. Egyrészt egy olyan témát dolgozott föl – személyes élmények alapján -, mely nem mindennapi történetet mond el, másrészt meg teljes írói vértezettel lép olvasói elé. Így sokak számára kellemes meglepetést okozott. Közöttük egykori iskolatársainak is.
A történet gyermekkorának egy meghatározó szeletét örökítette meg nem mindennapi képzelőerővel, szeretettel és irodalmi kvalitással. A történet neve napján, 1957. február 13-án ér véget. Akkor hagyhatta el a földi paradicsomnak hazudott Szovjetuniót. Stílusa annyira magával ragadó, hogy az ember nem tudja letenni a kötetet. Annyi szeretet, derű és irónia árad művéből, hogy felüdülést jelent gyermekkorának csíntevéseit és árnyoldalait nyomon követnünk.
Szinay 1942. november 25-én született Veskócon, mely ma Nagykapos része. Nem a legszerencsésebb időpontban, mégha életének első évei számára szeretetteljes, védett korszakot jelentettek. Írását Duba Gyula Vajúdó parasztvilág c. munkája ösztönözte. Szerencsés módon, hiszen annak idején a kritika úgy üdvözölte ezt a kötetet, melyet polcunkon Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. munkája mellé kell tennünk.
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2013/02/37972_1.JPG” width=”160″ height=”250″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}
A szerző bemutatja korabeli szülőfaluját. „Veskóc lakóházainak száma, melyek szótlanul húzódtak meg egyetlen utcája mindkét oldalán, nem haladta meg a százat. Temploma a református hitvallásúak jelképével, kakassal a torony tetején, a falu közepén ékeskedett. Saját parókiája és papja a falunak nem volt. Nem hiányzott viszont a vegyeskereskedés, amely anyám gondjaira volt bízva.” (9.) Leírja apai nagyapja – aki 20 hektáros birtokával jómódú kisgazdának számított – portáját, az eszközöket, melyek ma már fényévnyi távolságra vannak a ma emberétől és tán nem is tudná mind használni. Malmocska a termény darálására, vetőgép, eke, taliga, sorozó, borona, lószerszámok, járom, parasztszekér saroglyával és lőccsel… Istálló, baromfiudvar, zöldségeskert, disznóól, csűr és gémeskút veszi körül. Habár a külön álló kemence ismét divatját éli.
Szüleinek szerencséjük volt, mert a fiatal feleség – az író édesanyja – anyósa, leányaként bánt vele. Leírja azt is, hogyan lett a bolt vezetője. Az ellenőr Ungvárról megérkezett és belépett az üzlethelyiség ajtaján. „Apám, aki csak erre várt, jobb kezével a fiatal úr zakója bal zsebébe csúsztatott egy bankókból duzzadó fehért kopertát…” (14.) Így azután természetesen az engedélyt megkapták. Hiába, a régi szép hagyományok tovább élnek!
Leírja világrajöttét is, mintha jelen lett volna. Persze ott volt, de még ezt akkor így nem érzékelhette. Mesélőképessége azonban meggyőz bennünket, hogy saját átélt élményeit írja le. Gondot okoz keresztelése is, mert az apa katolikusként református templomban esküdött, így a római-katolikus egyház nem keresztelheti meg. Így lesz református. Alighogy fölcseperedik, a Belzebub kísértéseinek nem tud ellenállni és így több balesetet is szenved. Elvágja kezén az inat bicskájával, szánkózás közben elharapja a nyelvét, megfürdik a jeges tócsában… Majd berúgatják a felelőtlen öregek. Alkohol- és gyomormérgezéssel megússza ezt is. Orvosi ellátásra szorul többször is, s ilyenkor elmarad az otthoni feddés. Burokban született – vallja maga is.
Szinay Árpád olyan embernek tartja magát, akit mindig vonzódik olyan hely után, ahol történik valami. Ez még nem lett volna baj, de rendszerint ő járt pórul. Főiskolai tanulmányait is egy általa okozott beleset miatt volt kénytelen felfüggeszteni. Nagykaposon hat gimnazistát gázolt el egyszerre motorkerékpárjával. Szerencsére maradandó sérülést egyikük sem szenvedett, ő viszont szinte elveszítette jobb szeme világát. 1968. szeptember 22-én a pozsonyi Kriváň éttermében egy szovjet katonatisztnek a szemébe mondta, megszállónak tartja. A főhadnagy se szó, se beszéd mellbe lőtte. Csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhette életét. Kizárták a pártból és kártérítést csak 1990-ben kaphatott, mert akkor nem akadt ügyvéd, aki ügyét vállalta volna. „Különleges tehetségem – «rossz időben rossz helyen lenni» – oda vezetett, hogy pályafutásom során többször kellett újrakezdenem, új foglalkozás után néznem.” (2.)
De mindez később történt, mint ahogy a könyv története befejeződik.
A világháborúból nem sokat érzékelhet, a veskóciak sem érzik annak pusztító lángnyelveit, de fojtogató bizonytalanság kísért. Az apát besorozzák, de családi kapcsolatok révén sikerül elkerülnie a frontszolgálatot. Majd jön a háború vége. „Szülőfalumat valamivel korábban szabadították meg «(az egyik) gonosztól».” A szegények felültek a bolsevikok propagandájának. Mások besúgókká lettek, akik miatt sokakat vittek fogságba, vagy kényszermunkára. Szinay édesapját a velük szemben lakó barát ocsmány árulása miatt vitték el. Az édesanya viszont anyjához szökött a gyermekkel Palágykomorócra, mely viszont a Szovjetunió része lett. Árpád itt járt iskolába és itt eszmélt a világra – és tanult meg oroszul. Ezt a települést is leírja, a fáradhatatlan kontyos rádiókkal (pletykás öregasszonyokkal) együtt.
Apja helyzete tisztázódott, elengedték és átszökött a „vasfüggöny”-határon. Együtt volt a család, de nem sokáig. Az anyós és vő rátarti, kemény ember. Így az apa kénytelen volt visszaszökni Szlovákiába. Árpád Barftalanovics meg megismerkedett a kolhozzal, szovhozzal és a szovjet paradicsommal. Anyjából, Szanyi Erzsébetből Liza Ivanovna párttag lett, ám egyszer részt vett a református templomban unokatestvére esküvőjén, így leváltották titkári állásából. Közben meg lassan ki is ábrándult a rendszerből. Főleg azután, hogy férjét meglátogathatta Szlovákiában. De erre akad egy jó medicina, az alkohol. „Hisz a Krisztus urunkról ránk maradt «kereszt» cipelésére mindenki számára segítségként mindig kéznél volt a jól ismert butilka vodka.” (180.) Hiába, „a búbánat nagyon jó úszó” (169.).
Az ördög többször megcibálta sorsuk gyeplőszárait – szögezi le a szerző.
„Sztálin halála óriási megkönnyebbülést hozott Kárpátalján is.” (194.) Ezután vált lehetővé, hogy családegyesítés címén áttelepüljenek. Ez be is következett, de Palágykomorócon még sok kaland és csibészség várt a kis Árpádra. Megismerkedünk a „szellembrigáddal” és a szovjet propagandagépezettel. Pénteki Bélát tiltott határátlépésért – „fiatalos meggondolatlanságért” – „csak” három évre ítélték. „És bár szabadulásakor mi hősként ünnepeltük…, a világ kincséért sem volt hajlandó… – még évek múltán sem – a történtekről nyilatkozni.” (140.) nem is mert senki átszökni többet. Hősünket is majdnem tiltott határátlépésért börtönözték be, de kiderült, csak madártojást gyűjtöttek a határ mentén.
Anekdótákkal, korabeli viccekkel fűszerezi mondanivalóját. 1956-tal kapcsolatban is van egy furfangos története. A hibbant szakállas Gabi Ungvár utcáit járva, tele torokból kiabálta: „Bajban van az állam.” Bujtogatásért tartóztatták le. „Amikor a parancsnok ismertette Gabival a vád súlyosságát, a vádlott óriási nevetésben tört ki, majd a jelenlevők csodálkozására megkérdezte, hogy mióta számít lázításnak, ha nyilvánosan bosszankodik, hogy bajba van az álla, mert nagy a szakálla.” (197.)
Egy kritikai megjegyzést kell azonban tennünk. A szerző nincs tisztában vele, hogy a katolikus papot hívják atyának, a református papot nem (76.). A katolikus keresztényt mond, a református keresztyént. Külön ki kell emelnünk a könyv tetszetős és szakszerű tördelését. A szerző saját kiadásában adta ki, a kassai Casp, spol. kft. kiadásában. Azt is elismerőleg kell megemlítenünk, hogy csupán két nyomdahibát vettünk észre. Egy helyütt a Kárpáti Igaz Szó c. lap nevét kisbetűvel írták és a 197. oldal utolsó előtti bekezdésében egy mondatnak hiányzik a vége. ” …úgy bömbölt, mint a moszkvai rádió legendás bemondója, Levitán.” Az eredmény Hlavács Mária lektort is dícséri, akinek neve tévedésből kimaradt az impresszumból.
E rövid ismertetést zárjuk egy általa idézett fanyar bölcsességgel: A sürgöny olyan, mint az élet. Rövid és tele van hibákkal (199.).
Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt az őszinte kötetet, mert egy olyan világot örökített meg színvonalasan, mely már nem létezik. Egyben tanúja egy bonyolult kornak, melyben bizony sokan eltévedtek. Szinay Árpád viszont hazatalált. Várjuk a folytatást.
A könyvet Kassán a Csemadok titkárságán (Kovács utca 36.) és a Thália Márai stúdiójának portáján lehet megvásárolni. Ezen kívül megrendelhető a szino@netkosice.sk e-mail címen utánvétellel.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
