37902

Ilonka néni levélben fordult az összes magyar nemzetiségű EP-képviselőhöz a kettős állampolgárság ügyében befogadott petícióért való lobbizás érdekében. Bauer Edit szerint kemény vita várható, de ő is kérdést intézett a Bizottsághoz.

Mint ismeretes a magyar-szlovák kettős állampolgárság ügyében Dr. Lomnici Zoltán által megfogalmazott és Gubík László által is aláírt petíciót a Petíciós Bizottság befogadta.
„Ennek nemcsak mi, de a Szlovákiában élő többi sorstársunk is nagyon örül” – mondja Ilonka néni. Az EP-képviselőkhöz írt levél így fogalmaz: „Viszont aggódva figyeljük Szlovákia minden „vonalra” kiterjedő erőteljes lobbizását az ügyben, hogy az EP ne hallgassa meg a volt főbírót, és ne kerüljenek a nemzetközi nyilvánosság elé Szlovákia azon sorozatos jogsértései, amelyekkel a végrehajtó szervek nemcsak a saját országuk alkotmányával mennek szembe, de többszörösen megsértik az európai és nemzetközi jogot is.
Tudomásunkra jutott hogy az a lobbizás, melyet Paška képviselő úr (a Szlovák Nemzeti Párt tagja) indított a meghallgatás eltussolása végett, már minden frakciót elért, erőteljesen folyik és már az Európai Néppárt soraiba is betört.
Úgy tudjuk, hogy már februárban sor kerülhet a Dr. Lomnici Zoltán által benyújtott petíció tárgyalására és a meghallgatásra. Ezért, mivel most jött el az erőteljes lobbizás ideje, kérjük/kérem segítsen/ segítsenek! Vesse latba tekintélyét és lobbizzon ügyünkben, megpróbálva érvényesíteni a magyar érdeket” – kéri Ilonka néni.
„Ez azért is lenne nagyon fontos, mert ha a kettős állampolgárság ügyében benyújtott petíció kapcsán sikerül a szlovák félnek megtorpedózni a meghallgatást, és ezzel az egész ügyet, ez óhatatlanul negatívan fog hatni a Beneš dekrétumok ügyében benyújtott, elfogadott és folyamatban lévő petíció ügyére is” – írja a levélben Dr. Tamás Aladárné – Ilonka néni megbízásából Dr. Fehérné-Tamás Judit.
Tamás Ilonka levelét az EP-képviselők megkapták. Kérdésünkre Bauer Edit (MKP) EP-képviselő elmondta, hogy úgy gondolja, Paška tiltakozása nem megalapozott.
“A Lisszaboni Szerződés alapján nyilvánvaló, amivel Paška érvel, nevezetesen, hogy az állampolgárság kérdése a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ez teljesen nyilvánvaló, a Petíciós Bizottság adminisztrátorai és képviselői számára is” – véli Bauer Edit. Hozzáteszi, hogy Petíciós Bizottság tehát ennek tudatában fogadta be a petíciót, ezért Jaroslav Paška tiltakozása talán megmérettetik, de könnyűnek találtatik.
Az elmúlt hetekben Bauer Edit is a Bizottsághoz fordult. Bauer Edit arra kér választ, hogy nem ütközik-e az európai jogba, hogy a szlovák állampolgárság “elvesztése” nyomán kihúzzák az illető személyt az állandó lakhellyel rendelkezők közül.
„Úgy vélem, ez európai jogot sért, hisz az állandó lakhelyhez kötődnek pl. a szociális ellátások. Remélem, mielőtt a petíció napirendre kerül, megérkezik a Bizottság válasza is” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak.
Elmondta, kemény vitára kell számítanunk. „Fontos, hogy tudjunk minden fejleményről, a hivatali eljárásról, a végzések tartalmáról és indoklásáról, hisz az állampolgárságról szóló törvény alkalmazásának következményei azok, amik az európai jog szempontjából jogsértők” – szögezte le Bauer Edit.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”37817″}