38240

Nos, kérem, aki olyan vizuális forradalmat várt az új Golftól, mint amilyet például a Renault visz véghez a Mégane minden egyes generációjával, az mélységesen csalódott.

Viszont sokkal valószínűbb, hogy ilyen emberfia nincs is a világon. Hat nemzedéken át megszoktuk, hogy a Golf olyan, amilyen – vagyis majdnem olyan, mint volt. Mármint külsőleg. Műszakilag viszont – de az már másik történet. Lássuk sorjában, szokásos egyhetes tesztünk tapasztalatai alapján.

Alaktan

Az alapforma tehát a 7-esnél is megmaradt, de egy-két dolog mégis más. Jóval határozottabbak, markánsabbak a karosszéria élei; a fényszórók is sarkosabbak, a hátsó lámpák is szebbek, egyben kissé agresszívebb formájúak.  Nagyon jól eltalálták az orr-részt, főleg az alját: hangsúlyos, de nem bálnatoroknyi a légnyelő, mutatósak a romboid alakú, hosszú ködlámpaházak.  A hátsó oszlop természetesen megmaradt világcsúcs-szélességűnek, de ez mára túlzás nélkül a Golf egyik vizuális védjegyévé vált.
Maga az egész autó kissé terpesztőbb benyomást kelt, ami határozottan jót tett neki. Ez egyébként abból ered, hogy hossza, szélessége, tengelytávja, elülső/hátsó nyomtávja mind-mind megnőtt néhány centivel, a magassága viszont csökkent. Nos, kérem, a legnagyobb igyekezettel is nagyjából ennyit – pontosabban ennyi újat – lehet írni az új Golf külalakjáról…

Belvilág

A kocsi enteriőrjét túlzás nélkül akármelyik prémiummárka felvállalhatná. Tény, hogy a leggazdagabban felszerelt Highline verziót teszteltük, de a fenti állítás nem a szereltségről szól elsősorban. Hanem az anyagok minőségéről, az megmunkálás színvonaláról, az esztétikai összbenyomásról. Mindez már alacsonyabb fokon is kiváló, a csúcsszereltség csak rátesz néhány lapáttal. Például az elülső sportülésekkel, az elülső-hátsó parkolószenzorokkal, a háromküllős, millió nyomógombos bőrkormánnyal, a kétzónás automata légkondival. Előszériás tesztautónk szereltsége egyébként nem az árjegyzéket tükrözte, beleértve az opciós kellékeket is (kanyarfényszórók, sportos alváz, PREMIUM fedélzeti számítógép, DVD-lejátszós/SD-kártyás/USB-bemenetű/ 64 GB belső tárhelyű audio- és navigációs rendszer, 8 hüvelykes színes érintőképernyővel). Az érintőképernyő kezelése egyébként már-már egy okostelefonéval azonos: a színes ikonként megjelenő rádióállomások például ugyanúgy pörgethetők, mint a telefonkönyvben a névjegyek, lásd a megfelelő ábrát.  Éjszaka igen hangulatos az ajtók belső felületén végighúzódó keskeny fénycsík, és az utastér világítását is ergonomikusan oldották meg.
Ami a helykínálatot és a pakolhatóságot illeti, a képeken is látszik, hogy az autóban négyen utazhatnak igazán kényelmesen, bár természetesen ötszemélyes. Elöl-hátul van középső könyöktámla, a megszokott kiegészítő funkciókkal (rakodóboksz, pohártartó). A kesztyűtartót némileg leszűkítette a CD/DVD/kártyalejátszó kütyü, van viszont két fiók az elülső ülések alatt. A csomagtartó 30 liternyit nőtt ugyan az elődhöz képest, de még mindig csupán a kategória átlaga, alapméretben és bővítve egyaránt.  A bővítéshez egyébként nincs szükség az ülőlapok felfejtésére, és még így is csaknem teljesen sík padlót kapunk. Alapon a padlólemez két szintben állítható, kb. 10 cm-es magasságkülönbséggel.

Az országúton

Az előszériás verzió egyben azt a bánatot is jelentette számunkra, hogy az autóban még nem az 1,4-es benzines turbómotor legújabb, ACT megjelölésű, hengerleválasztós verziója dolgozott. Mármint az, amelyik kis terhelést érezve két hengert lekapcsol a négyből, kb. fél literrel csökkentve ezzel a fogyasztást és km-enként 10 grammal a károsanyag-kibocsátást. Persze a „régi” motor adatai sem rosszak – főleg, hogy érintésnyire megközelíthetők! Értem ez alatt természetesen a fogyasztást, hiszen a teszt során a januári havas utakon is 5,8-as átlagot sikerült produkálnom! A jól ismert motorról, a VW konszern egyik legkiválóbb termékéről pedig tényleg csak annyit, hogy nemcsak a fogyasztása lehetne egy dízelmotoré, hanem a rugalmassága is… Fékenergia-visszatermelő Start/Stop rendszerrel is ellátták.  A hatfokozatú kézi váltó jó beosztású: hatosban 130-nál is mindössze 2800-at forog a motor, de éppen a rugalmasságnak köszönhetően akár falun áthaladva is használhatjuk ezt a fokozatot, nagyjából 1100-as fordulatszám mellett. Aztán volt még rezsimválasztónk,  Eco, Normal, Comfort és Sport programmal. Ez megváltoztatja például a kormányrásegítést, a klímaberendezés teljesítményét és a gázreakciót, de az Eco mód odáig megy a takarékoskodásban, hogy lényegében még a motorféket is kiiktatja. Ennek köszönhetően sokkal hosszabb ideig gurulhatunk nulla fogyasztással.
Az autó menettulajdonságairól pedig kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni. Köszönhető ez a méretváltozásokból eredő megnövekedett stabilitásnak is, de elsősorban a csúcsszínvonalat képviselő alváztechnikának (multi-link futómű hátul, elektronikus differenciálmű elöl). Mindennek köszönhetően az új Golf ARRA MEGY, AMERRE A VOLÁN KÜLDI.  Még akkor is, amikor ez már lehetetlennek tűnik. Persze a fizika törvényein belül, de itt ezeket a törvényeket tényleg nagyon kitágították…  

Vas Gyula (A szerző felvételei)  

{phocagallery view=category|categoryid=848|limitstart=0|limitcount=0|displayname=0}
 
ADATLAP
Hengerűrtartalom:     1395 cm3
Teljesítmény: 103 kW (140 LE)/4500–6000min-1    
Nyomaték: 250 Nm/1500–3500min-1
Sebességváltó: hatfokozatú kézi                    
Legnagyobb sebesség: 212 km/óra    
Gyorsulás 0–100 km/óra: 8,4 s
CO2-kibocsátás: 119 g/km    
Csomagtér: 380–1270 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 6,4/5,2/4,5 l/100 km
Ár: 19 640 euró
Az alapmodell ára: 13 980 euró