38781

Az idei táncháztalálkozó műsorában felvidéki táncosok is közreműködtek, idén a húsvét mellett a szlovákiai magyarság kultúrája volt a kiemelt téma. Hétfőn a gálán a “Fölszállott a páva” résztvevői is fellépnek.

A 32. Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg. A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében hétfőig tartó rendezvényen számos színes program várja az érdeklődőket. 

A gyerekekkel érkezőket március 30-án délelőtt játszóház várta. Szombaton a Martin György Teremben az Ínyenc táncházon vehettek részt az érdeklődők, 11 órától délután 6-ig a Kecskemét környéki és hosszúhetényi magyar táncok mellett mezőszopori és szilágysági román táncokat, valamint sárosi szlovák táncokat nézhetett és tanulhatott a közönség.
A Lajtha László Teremben sorra bemutatkoztak az alapfokú művészeti iskolák és a szakközépiskolák népzenét tanuló növendékei.
Este a Ma van húsvét napja című ének- és táncgála volt látható, a műsor házigazdája a táncház-mozgalom egyik alapítója, Sebő Ferenc.

A Kárpát-medencei magyar nyelvterületeket érintő rendezvény szervezői a programokban igyekeztek kapcsolódni a húsvéti tradíciókhoz. „A húsvét ünnepe a Táncháztalálkozó tematikájában is megjelenik: az ekkor használatos népszokásokkal, például villőzéssel, tojásfestéssel is várjuk a látogatókat” – hangsúlyozta az egyesület vezetője.

Az ünnep mellett még egy kiemelt témája volt az idei programnak, mégpedig a szlovákiai magyarság kultúrája: a szombat napközbeni Aprók Bálja idén a Felvidék zene-és tánchagyományának jegyében telt.  Az Aprók Bálja az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület programja volt, a Táncfórum Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete rendezésében valósult meg. Összefoglaló videó ITT tekinthető meg>>>.
Emellett fotókiállítással és kamara-előadásokkal is kapcsolódnak a felvidéki régióhoz.
Fellépett többek között a pozsonyi székhelyű Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes, valamint a 2011-ben alakult Kuttyomfitty Társulat, amely műsoraiban a szórakoztatás mellett néprajzi, zenei és irodalmi ismeretekkel is bővítette a közönség tudását.

Vasárnap az Etno moziban a 2011-es magyar néprajzi filmfesztiválon bemutatott alkotásokból vetítettek gazdag válogatást. Megemlékeztek a 20 éves folkMAGazinról, A muzsikus és hangszere címmel kerekasztal-beszélgetésre, valamint hangszerbemutatóra került sor a hangszerkészítők és zenészek találkozóján.
Az esti Vasárnapi tánc a hivatásos és félhivatásos néptáncegyüttesek mustráját kínálta.

A hagyományos Halljunk szót…! népzenei és néptáncgálát a húsvét miatt a találkozó első napjáról a harmadikra helyezték át, ez a műsor a Thália Színházban látható hétfőn este. A gála különlegessége, hogy a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor résztvevőit láthatja újra egy színpadon a közönség. 
Ugyancsak hétfő este a Fonó Budai Zeneházban locsolóbál zárja a háromnapos programot. (mti, kultura.hu)

Felvidék.ma