38251

Egyre nagyobb az érdeklődés a Határtalanul! program iránt. Budapesten február 28. és március 1-je között rendeztek nyílt napot, hogy minél teljesebb információhoz juthassanak a pályázók. Az oktatási intézmények tanulmányi kirándulásokra pályázhatnak.

Döntő fontosságúnak nevezte a jövő generációjának nemzeti elkötelezettsége szempontjából a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Határtalanul! nyílt napok csütörtöki rendezvényén, Budapesten a Magyarság Házában.
A helyettes államtitkár kiemelte: a tanulmányi kirándulási program nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő nemzedék is át tudja élni a nemzeti összetartozás élményét, és hogy azokat a szálakat, amelyek összekötik a magyarságot, ne lehessen eltépni.
Répás Zsuzsanna felidézte az Országgyűlés vonatkozó határozatát, amely rögzíti azt a célkitűzést, hogy minden gyermek eljuthasson határon túli területekre állami támogatással. A kirándulásokon olyan cserekapcsolatok, baráti, emberi és szakmai kapcsolatok szövődhetnek, amelyek egész életükön át elkísérhetik a diákokat – hangsúlyozta.
Közölte, az iskolák állami fenntartásba vétele a programot nem érinti, és emiatt semmiféle akadály nem merülhet fel a pályázatok során.

Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a pályázatok iránt, és tavaly már a gimnáziumoknak is lehetőséget biztosítottak ilyen utazások megvalósítására. Tájékoztatása szerint az előző évben 470 pályázatot részesítettek támogatásban a beérkezett 723-ból.
A legkedveltebb úticélnak továbbra is Erdély számít. Ugyanakkor mivel Kárpátalját meglehetősen kevesen választották, ezért további két ponttal jutalmazzák azokat, akik ide szerveznek tanulmányi kirándulásokat.
A programot a kormány nemzetstratégiája egyik sarokkövének nevezte. A csütörtöki és pénteki nyílt napok célja, hogy az érdeklődő intézmények megismerkedhessenek a Határtalanul! program lehetőségeivel, és minél teljesebb információhoz juthassanak a 2013/2014-es pályázati felhívásokkal, a pályázati és elbírálási rendszer sajátosságaival, valamint a pályázatírással kapcsolatban.

A program keretében magyarországi köznevelési intézmények pályázhatnak külhoni tanulmányi kirándulások, együttműködések megvalósítására. Az országos program egyik célkitűzése, hogy hasonló korú külhoni és magyarországi fiatalok találkozását segítse elő. A felhívások keretében általános iskolás, gimnazista, valamint szakképző iskolás diákok juthatnak el Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, valamint Horvátország és Muravidék magyarlakta területeire.
Az elmúlt évben mintegy 17 ezer diák határon túli tanulmányi kirándulásait és együttműködéseit támogatta az alapkezelő. A diákok 8 százaléka viszontlátogatásra érkezett Magyarországra. A programra az előző tanévhez hasonlóan idén is mintegy 435 millió forint áll rendelkezésre.

mti, kormany.hu/Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36439,38053,32208″}