38269

Vasárnapig látogatható az Utazás 2013 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás, mely február 28-án nyílt a Budapesti Vásárközpontban. Az Utazás kiállítás külföldi- Szlovákia, belföldi- Nyíregyháza, a kulturális díszvendég pedig Kalocsa.

František Palko, Szlovákia Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztériumának államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy a hozzájuk látogató magyar turisták száma jelentős, a 4. legtöbb turista Magyarországról érkezik az országba. Az államtitkár felhívta a figyelmet Szlovákia 2013. évi turisztikai rendezvényeire, bízva abban, hogy egyre többen keresik fel ezeket.
A kiállításon Szlovákiából részt vesz: a Pozsonyi Önkormányzati Kerület, Szlovákia Fővárosa Pozsony, a Kassai Önkormányzati Kerület, Kassa Város, a Zsolnai Önkormányzati Kerület, a Nyitrai Önkormányzati Kerület, Magas Tátra Város, Igló Város, Szakolca Város, Rozsnyó Város, Losonc Város, Fülek Város, Gyetva Város, Egeg Település, Káposztafalva Települése – Szlovák Paradicsom, Majere Települése, Donovaly Település, Közép-Szlovákiai-, a Felső Garammentei-, a Tátra-Szepesség-Pieniny turisztikai központok.

Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a tavalyi évet áttörésnek értékelte a magyar turizmus számára, mert annak szintje elérte a válság előttit, az új országokból érkezők száma pedig emelkedett. Hozzátette, hogy a belföldi turizmusban a 41 ezer elfogadóhellyel rendelkező Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) motort jelent. Az államtitkár kitért arra, hogy az Új Széchenyi Tervben jelentős turisztikai fejlesztések valósulnak meg, a következő európai uniós fejlesztési ciklusban pedig a források 60 százalékát a kormány gazdaságfejlesztésre, ezen belül turizmusra kívánja fordítani.
Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kiemelte, hogy a belföldi díszvendégként való részvételük az Utazás kiállításon az elmúlt két évben végzett turisztikai fejlesztéseik elismerését jelenti.
Simon Zoltán, a kulturális díszvendég Kalocsa alpolgármestere beszédében a világhírű kalocsai népművészetre hívta fel a figyelmet, és arra, hogy a hozzájuk ellátogatókat programcsomaggal várják.
Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója köszöntőjében elmondta: az idén 36. alkalommal megrendezett Utazás kiállításon számos úti célt mutatnak be, köztük a magyarországi lehetőségeket is.
A megnyitón átadták a Magyar Turizmus Minőségi Díjakat az éttermek és szállodák képviselőinek, valamint “Az év Tourinformátora” elismerést Ács Szilviának, a szegedi Tourinform iroda vezetőjének, “Az év TDM menedzsere” kitüntetést Komoróczki Aliznak, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. vezetőjének. “Az év fesztiválszervezője 2012” díjat Ambrus Zoltánnak, a Csabai Kolbászfesztivál egyik megálmodójának ítélték.
A megnyitón a Hungexpo Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. közötti stratégiai együttműködési megállapodást Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese írta alá.
A vasárnapig nyitva tartó idegenforgalmi szemléhez három szakkiállítás is kapcsolódik: a VitalExpo egészség és életmód kiállítás, a Karavánszalon kemping és lakóautó bemutató, valamint a Port.hu Bringaexpo kerékpáros seregszemle.

{iarelatednews articleid=”38189″}