gasparovic 3

Ma 13.00 órától folytatódott a parlamentben az Ivan Gašparovič vádemelési javaslatával foglalkozó megszakított rendkívüli ülés.

A kormánypárti SMER-SD már jelezte, hogy képviselői ezúttal is bojkottálni fogják az ülést, nem vesznek részt ezen az „álarcosbálon”, aminek a köztársasági elnök elleni ellenzék által benyújtott vádemelési javaslatot tartják. „Az ülés indokolatlan. Az ellenzék által követett téma már nem is téma” – jelentette ki a SITA hírügynökségnek Jana Laššáková, a SMER-SD parlamenti képviselőcsoportjának elnöke.
Mint elmondta, a SMER képviselői azonban bent lesznek a parlamentben és minimum procedurális javaslattal élnek majd arra vonatkozóan, hogy az ülés 19.00 óra után is folytatódjon, ha a tárgyalás nem végződne korábban.

A februári ülés megszakítását Lucia Žitňanská, az SDKÚ-DS képviselői klubjának elnöke kérte arra való hivatkozással, hogy a tárgyalás méltatlan feltételek között zajlik, a Smer képviselői már akkor sem vettek részt az ülésen, csak a parlamenti televíziókon keresztül követték néhányan közülük az ülésteremben zajló események. Az ülésteremben jelenlévő képviselők jóváhagyták Žitňanská javaslatát, és az elnöklő Ján Figeľ ezt követően megszakította a rendkívüli ülést, s március 12-ére halasztotta azt. Ezzel azonban nem értett egyet a parlament elnöke, Pavol Paška, aki azonnal képviselői grémium összehívását kezdeményezte. Ha a kormánypárti SMER-SD-nek akkor csak egyetlenegy képviselője is a teremben tartózkodott volna, aki azt mondta volna, hogy nem ért egyet az ülés megszakításával, a megszakításról szavazni kellett volna, s az ellenzékben ebben az esetben nem lett volna elegendő szavazata az ülés megszakításához.

Az elnökkel szembeni vádemelési javaslat előterjesztője a liberális SaS képviselője, Martin Poliačik volt, aki azzal érvelt, hogy a köztársasági elnök Čentéš főügyésszé való ki nem nevezésével túllépte alkotmányos hatásköreit, s az indokainak egyike sem állja meg a helyét. Ján Figeľ kereszténydemokrata vezér szerint az államfő tétlenségével és önkényességével megsértette az alkotmányt, ezért az ellene benyújtott vádemelési indítvány teljesen megalapozott. Gašparovič semmibe vette a parlament döntését Jozef Čentéš főügyésszé való megválasztásáról, amivel Figeľ szerint példanélküli módon beavatkozott a törvényhozó és a végrehajtó hatalom viszonyába ebben az országban. „A köztársasági elnök a döntését fölébe helyezte a parlament akaratának” – állapította meg a kereszténydemokrata párt elnöke. Az államfő véleménye szerint tudatosan cselekedte ezt, hogy Čentéš ne lehessen főügyész, amit Gašparovič több kijelentése is igazol.

A pártelnök szerint a SMER-SD saját főügyészt akar. Fico és Gašparovič szerinte egyetértésben cselekszenek ez ügyben. Figeľ szerint Gašparovič nem tiszteli a demokratikus ország köztársasági elnöki hivatalát.

SITA nyomán DÉ, Felvidék.ma