38424

Szlovákiában az írásbeli érettségikre az idén ezen a héten, március 12-e és március 15-e között kerül sor, erről tájékoztatott Michal Kaliňák, az Iskolaügyi Minisztérium szóvivője.

Március 12-én, az első napon a diákok szlovák nyelv és irodalomból érettségiznek. Az írásbeli érettségi témáit közjegyző jelenléte mellett a Szlovák Rádióban sorsolják ki. A magyar iskolákból 2230 diák érettségizik szlovák nyelvből és irodalomból, az országban összesen 54 449 középiskolás tesz szlovák írásbeli érettségi vizsgát, ebből 2 230 diák magyar iskolában.
Március 13-án, szerdán az érettségizők idegen nyelvekből vizsgáznak: legtöbben, 73 százalékuk angol nyelvből. A másik legkedveltebb idegen nyelv a német, amelyből 11 426 diák szeretne érettségizni. Az idegen nyelvek érettségi témáit a sorsolás után az csak az internetről tudhatják meg.
Csütörtökön írják az érettségizők a matematika-teszteket. Ebből a tantárgyból idén 9200 középiskolás vizsgázik. Március 15-én pedig a magyar nyelv és irodalomból, illetve az ukrán nyelv és irodalomból lesznek az írásbeli érettségik.
Az írásbeli vizsgák pótterminusa április 16-a és április 19-e között lesz. Az iskolák az írásbelik eredményeit legkésőbb 10 nappal a szóbeli érettségi vizsgák megkezdése előtt megkapják. A szóbeli érettségi vizsgák május 20-a és június 7-e között lesznek.
A sikertelen írásbelit a diákok a jövő évi írásbeli érettségiken javíthatják. A szóbeli pótvizsga időpontja 2013 szeptember, illetve 2014 februárja.
Idén is szigorú biztonsági intézkedések mellett folyik a vizsgatesztek kézbesítése. A teszteket egyértelmű azonosítókkal látják majd el, melyek alapján pontosan meghatározható lesz, kinek és mikor kézbesítették azokat. Az egész csomagolási folyamat és a tesztek disztribúciója egy információs rendszeren megy végbe, úgy hogy nyilvántartásba vesznek és archiválnak majd a tesztekkel való minden műveletet. A vizsgák szabályszerű lefolytatására az érettségi bizottság elnöke felügyel majd az egyes középiskolákban. A felügyelőnek egy másik középfokú intézmény tanárának kell lennie. Ő ellenőrzi az érettségi borítékok és tesztek felnyitását is. A tesztek továbbítása mindig több tanár jelenlétében zajlik, ám a felelősség a középiskola igazgatóját terheli.
Két évvel ezelőtt nagy botrányt keltett, hogy egy nappal az írásbeli érettségi előtt felkerültek az internetre az angol tesztek válaszai. A tetteseket nem sikerült elkapni, annak ellenére, hogy a rendőrség számítógépes szakembereket is bevont a vizsgálatba.
Bővebb információ az idei érettségi vizsgákról www.nucem.sk/sk/maturita honlapon található.

Felvidék.ma