38702b

Minimum további öt évig Kelet-Szlovákiában marad a U.S. Steel – jelentette be Robert Fico kormányfő az amerikai befektető maradását rögzítő közös memorandum aláírásakor.

A kormányfő megjegyezte, hogy a felek megegyeztek bizonyos engedményekben is a U.S. Steel számára az energetikai költségeket és a környezetvédelmet illető költségek területén.

A kassai U.S. Steel elnöke, David J. Rintoul szerint a memorandum aláírása jó hír Szlovákiának, legfőképpen azonban a társaság dolgozóinak. Bejelentette azt is, hogy a 80-100 milliós felújítási beruházást követően az amerikai társaság engedményért folyamodik az ún. zöld vállalkozáshoz.

Az amerikai társaság maradásáról szóló memorandum konkrét feltételeiről a kormányfő hétfői tárgyalása során egyeztek meg a U.S. Steel központjában, Pittsburghben. Az amerikai acélművek tervezett kelet-szlovákiai kivonulásáról szóló hírek az év elején jelentek meg a sajtóban. Ennek oka elsősorban a társaság energiával kapcsolatos költségei és az EU környezetvédelmi előírásai voltak, amelyek költséges járulékos beruházásokat igényelnek.

A Nova párt elnöke, Daniel Lipšic szerint Robert Ficónak a U.S. Steel pitsburghi vezetőivel folytatott tárgyalása csupán egy sikertelen színház volt, amellyel a Smer-SD a négy évvel ezelőtti kudarcát próbálja palástolni. „Éppen Robert Fico és volt kormánya, valamint a védence, Holjenčík úr az Árszabályozási Hivatalból voltak azok, akik a U.S. Steelt a távozás fontolgatására ösztönözték” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Lipšic, aminek oka – véleménye szerint – a megújuló energiaforrásokról szóló törvény és annak végrehajtó rendelete voltak. A törvény ugyanis kötelezővé tette a saját felhasználásra energiát előállító társaságok számára az ún. rendszerdíjak fizetését a Szlovák Villamos Távvezeték Rendszer (SEPS) részvénytársaságnak, miközben az acélművek a SEPS szállítói szolgáltatásait egyáltalán nem is használja ki. „Gazdaságilag ez olyan értelmetlenség, mintha az adóhivatal megadóztatná az embereket a saját kertjükben saját fogyasztásra termelt paradicsomért” – figyelmeztetett Lipšic, aki szerint a kormányfő és az Árszabályozási Hivatal elnöke részéről gazdasági védelmipénz-behajtásról van szó.

Véleménye szerint ezek az első Fico-kormány által törvényesített díjak ma olyan magasak, hogy a U.S. Steelhez hasonló cégeknek már nem éri meg Szlovákiában vállalkozni. A kormányfőnek ezért most „oltania kellett a tüzet, amit saját maga okozott”. Lipšic hozzátette, lehet, hogy az amerikai acélművek esetében a kormány most engedményekhez folyamodik, hogy az a szlovák piacon maradjon, ám a többi cég esetében továbbra is maradnak az igazságtalan díjak.

Marcel Klimek, a NOVA gazdasági szakértője szerint a villamos áramért fizetett számláikon belül Szlovákia polgárai is fizetnek különböző díjakat, amelyeket az állam határoz meg és ró ki. Ezeket Klimek dugóadónak nevezte, amely azonban nem az állami költségvetést gyarapítja, hanem bizonyos kiválasztott társaságok zsebébe vándorolnak, amelyek még az első Fico-kormány idején 15 évre szólóan kaptak erre engedélyt. „Ezért Robert Fico és a jobb keze, Jozef Holjenčík az Árszabályozási Hivatalból viseli a felelősséget – állapította meg Klimek. Klimek bírálta az ún. szállítási díjat is, amely véleménye szerint az egész Európai Unióban nálunk a legmagasabb. Az Eurostat szerint egy átlagos szlovák polgár átlagdíja egy MWh-ért 68 euró, miközben az európai uniós átlag 42 euró MWh-onként.

Az SDKÚ-DS alelnökei, Ivan Štefanec a Viliam Novotný ugyan jó hírnek tartják a U.S. Steel szlovákiai maradását, ám ők is a kormánypárt gazdaságpolitikájának rovására írják, hogy az amerikai acélművek a távozását fontolgatta. „Ez a gazdaságpolitika drámai módon rontja a vállalkozói klímát Szlovákiában, és elűzi innen a munkát adó befektetéseket” – nyilatkozták az SDKÚ-DS képviselői. Véleményük szerint fontos lenne a magánvállalkozók és kisiparosok számára a feltételek javítása, hogy Szlovákia minél kevésbé függjön a kis számú nagy cégektől.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma