38845 2

A Transparency International Slovensko igazgatója, Gabriel Šípoš szerint nem igaz, hogy a politikusok egyenlőek a polgárokkal, ugyanis a törvények felett állnak.

Az igazgató véleményét arra alapozza, hogy egyetlen parlamenti párt sem tette átláthatóbbá anyagi támogatását, nem szigorította pártevékenységének ellenőrzését, azaz nem teljesítette azt a nyilvánosan aláírt kötelezettségét, amelyet a múlt év folyamán a választások előtt tett.
A politikai pártok a választások előtt ugyanis írásos kötelezettséget vállaltak, hogy az új parlament felállásától számított egy éven belül szigorítják a pártok anyagi támogatásának szabályait. A kötelezettségvállalalást annak idején a SMER-SD, a KDH, a Most-Híd, az SDKÚ-DS, az SaS, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek, az MKP és a 99% írták alá.
Amennyiben a politikusok teljesítették volna az ígéretüket, a bevételeik és kiadásaik ellenőrzése a szlovák parlamentről és a pénzügyminisztériumról egy pártatlan ellenőrző szervre szállt volna át, amely nem csupán a pártoktól, hanem a jelöltektől is követelte volna ennek kinyilvánítását, a helyi választásokat is beleértve.
Gabriel Šípoš úgy véli, a politikusok egyrészt felszólítják a polgárokat az adóik befizetésére és az adócsalások elleni küzdelemre, másrészt viszont meg aláírnak egy ilyen dolgot, amit nem is teljesítenek és mégsem történik semmi. „Hogyan érezze magát ezek után a polgár?” – teszi fel a kérdést az igazgató.
Véleménye szerint egy évvel a Gorilla-ügy kirobbanása után az ígéretek ellenére a politikai pártok támogatási rendszere továbbra is független ellenőrzés nélkül maradt, csupán bizonyos kiadásokat mutatnak ki, a polgármester-, illetve megyeelnök-választások pedig a pénzforrások bárminemű szabályozása nélkül zajlanak.
A Transparency International Slovensko igazgatója szerint a kötelezettség részbeni teljesítését jelenti Daniel Lipšic és Jana Žizňanská szándéka, akik tavaly novemberben egy javaslatot terjesztettek a parlament elé, amelyben a díjmentes deklarálást javasolták, valamint azt, hogy a pártok állami támogatása kötődjön a pártok magánadományainak nagyságához.
A javaslatot az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek is támogatták, azonban nem ment keresztül a törvényhozáson. Egy hónappal ezelőtt a Népi Platform a sajtóügynökségen keresztül bejelentette a pártok támogatásának fokozott ellenőrzésére vonatkozó javaslat kezdeményezését, ám a módosítójavaslat nem terjesztették a parlamenti testület elé.
A kormányzó SMER-SD nem válaszolt a szervezeteknek, egy hónappal ezelőtt a párt főtitkára és a munkaügyi miniszter Ján Richter, aki a kötelezettséget a választások előtt pártja nevében aláírta, a felvetésükre azt válaszolta, ez idáig a közbeszerzésről szóló javaslat módosításán dolgoztak. A belügyminiszter pedig azt a választ adta, hogy a pártok támogatásrendszerének hatékonyabbá tételén a tárca majd dolgozni fog, eddig azonban más elfoglaltságaik okán erre nem értek rá.
Šípoš szerint azért is meglepő, hogy semmilyen törvényt sem terjesztettek elő ezzel kapcsolatban, mert az előző kormány idején már előkészületben volt egy ilyen törvény, vagyis nem kellett volna teljesen zöld mezőről indulniuk. „A törvény nem bonyolult, megírása nem ütközik nagy nehézségekbe. Inkább a politikai akarat hiányzik” – fűzte hozzá az igazgató.

Webnoviny nyomán DÉ/Felvidék.ma