38956

A közép-európai rendszerváltoztatások óta eltelt 20-23 esztendő és az euroatlanti integráció kiterjesztése térségünkre nem hozott megoldást a szomszédos országokban élő, elszakított magyar nemzetrészek sorskérdéseire.

Bebizonyosodott, hogy a kis lépések taktikája eredménytelen, a magyarság tragikus mértékben fogy a trianoni utódállamokban. Ma már mindenki számára világos, hogy a határon túl rekedt magyar nemzetrészek szülőföldön boldogulásának és megmaradásának egyetlen biztosítéka a tényleges és teljes körű autonómia.
Milyen autonómiára vágyik, sajnos többnyire csak a lelke mélyén, a határon túli magyarság? Nem többre, de nem is kevesebbre, mint a Lajtán túl és a Kárpátoktól északra számos európai országban működő, meglévő autonómia modellek. Nézzünk meg néhány példát.
Magyarországon a legismertebb Dél-Tirol esete. A 13.000 négyzetkilométeres, 450.000 lakosú tartomány Ausztria déli határán terül el Olaszországban. 1915-ben Olaszország háborúba lépésének egyik feltétele az eredetileg Ausztriához tartozó Dél-Tirol megszerzése volt. Ebben az időben ezen a területen a lakosság 92,5 %-a német anyanyelvű volt. A megszerzett területet a győztesek Bolzano tartományhoz csatolták. A II. világháború után Ausztria és Olaszország rendezni kívánta a dél-tiroli helyzetet. Az 1948-as olasz alkotmány autonómiát biztosított a német többségű tartománynak, de egy régióban egyesítette az olasz többségű Trentinóval. Az így kialakult egységben azonban már az olaszok voltak többségben, s ez az autonómiát névlegessé tette. (Ilyen kísérleteknek ma is tanúi vagyunk!) Az 1960-as években a radikális autonómia-pártiak robbantásokat, szabotázsokat szerveztek, Ausztria védhatalmi státuszt követelt magának, és az ENSZ-hez fordult. Sokéves diplomáciai csatározás és belső konfliktus után, 1972-ben Dél-Tirol külön közigazgatási egység lett, lehetővé tették a német, valamint a ladin nyelv széleskörű használatát, teljesen saját hatáskörben intézik többek között a kulturális és a gazdasági élet minden területét. Azóta Dél-Tirol a nemzeti kisebbségi kérdés megoldásának mintaterülete.
Egy másik európai példa a katalán regionális autonómia. Regionális kormányuk, saját parlamentjük és elnökük van Spanyolországon belül. Katalónia autonómiájáról az 1978-ban népszavazással is megerősített spanyol alkotmány rendelkezik. Ma 32.000 négyzetkilométernyi területtel és 8 millió lakossal Spanyolország egyik leggazdagabb régiójának tekinthető. Katalónia politikai autonómiája egészen a középkorig vezethető vissza, melyet évszázadok során sikerült megőrizni a spanyol központosító törekvésekkel szemben.
Európai szinten is példaértékű autonómiával rendelkezik a Belgiumban élő német közösség. A flamand-vallon megosztottságról híres Belgiumról kevésbé ismert, hogy ma már teljes önállósággal rendelkező német kisebbsége is van. A több mint 70 ezer fős etnikum – amelyet a hivatalos belga szemlélet szerint nem kisebbségnek, hanem alkotmányos jogokkal bíró, országalkotó közösségnek tekintenek – 1919-ben, az első világháború utáni békeszerződések nyomán került át a vesztes Németországtól Belgiumhoz. 30 évvel ezelőtt alakították meg a német közösség kulturális tanácsát, amely néhány év alatt parlamentté nőtte ki magát. A német kisebbség emellett saját, négytagú kormányzattal is rendelkezik, és önálló igazságszolgáltatási egységet alkot. A német nyelv – a flamand és a francia mellett harmadikként – hivatalos nyelve az országnak, a közösség saját rádióadóval, televízióval és újsággal rendelkezik.

Aki ismeri a Kárpát-medence múltját és jelenét, arra a következtetésre jut, ha az említett példák szerinti autonómiát kapnak az elszakított magyar nemzetrészek, akkor társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás lesz a térségben. Ellenkező esetben minden más lehetséges.

Csóti György (FIDESZ) országgyűlési képviselő

Elhangzott Budapesten az Országházban április 23-án

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”38956″}