39269

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjai keretében az idén már több mint 4000 középiskolás diák utazhatott egy másik Kárpát-medencei országba.

Április 26-28. között 13. alkalommal kerül sor a Felvidéki Sétára, ahol 88 magyarországi és felvidéki középiskolás vesz részt.
A Rákóczi Szövetség 13. alkalommal hirdette meg 2013 tavaszán középiskolai ifjúsági szervezetei számára a Felvidéki Séta elnevezésű programját, mely érinti Kassát, a Szepességet és Rozsnyót.
A program célja a felvidéki városok, magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése és megismertetése. Ezzel együtt kiemelt cél, hogy a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek diákjai megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen.
A kirándulásra 2013. április 26-28. (péntek, szombat, vasárnap) között kerül sor 11 középiskola részvételével.
A kirándulás résztvevőinek száma 88 fő, 11 középiskolából (6 magyarországi és 5 felvidéki iskola).
Felvidéki résztvevő iskolák: Léva: Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium; Ipolyság: Ipolysági Állami Gimnázium, Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola; Zselíz: Zselízi Comenius Gimnázium; Kassa: Kassai Szakkay József Szakközépiskola.
Magyarországi résztvevő iskolák: Debrecen: Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma; Hajdúdorog: Szent Bazil Görög Katolikus Gimnázium; Nyíregyháza: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, Nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium; Balassagyarmat: Mikszáth Kálmán Szakközépiskola; Budapest: Szent Margit Gimnázium.

A Rákóczi Szövetség diákutazatási programjai keretében idén már több mint 4000 középiskolás diák utazhatott egy másik Kárpát-medencei országba. A június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Szövetég idén is meghirdeti diákutaztatási programját a Kárpát-medence magyar középiskolái számára, olyan formában, hogy bármely iskola utazhat bárhová a Kárpát-medencében, azzal a feltétellel, hogy legalább egy határt átlépjen. Emellett sor kerül az október 23-i diákutaztatásra is, aminek keretében határon túli magyar középiskolások utazhatnak magyarországi társaikhoz.
{iarelatednews articleid=”38353″}