39134

2013. április 14-én, első ízben tartottak emlékünnepséget, amelyen magyarországi kitelepítettek és leszármazottjaik vettek részt családtagjaikkal, összesen 60 személy.

1948-as kitelepítések nem kerülték el Zsitvabesenyő községet sem, ahonnan 24 családot – 115 személyt telepíttettek ki Tolna megyébe.
Délelőtt 11-kor ünnepi szentmisét tartottak a római katolikus templomban a községből kitelepített családok élő és elhunyt tagjaiért. Szentmisét közösségünk szülöttjei: Mons. Magyar Károly – esperes, plébános, Dr.Farkas Zsolt – Kőhídgyarmat község plébánosa, és Pintér Zoltán Zsitvabesenyő község plébánosa celebrált.
Az ünnepi megemlékezésre a templomkertben elhelyezett, kitelepítettek tiszteletére, a szőgyéni Schmidt Róbert fafaragó által elkészített emlékművénél került sor, amelyet Gubo Ferenc magánvállalkozó és családja készíttetett és adományozott.
A jelenlévő vendégeket, hívőket ünnepélyesen köszöntötte Timoranský Gábor, mérnök, Zsitvabesenyő polgármestere, majd Gubo Ferenccel leleplezték az emlékművet, amelyet Magyar Károly –esperes, plébános szentelt fel. Az emlékmű szimbólumait az alkotó ismertette részletesen.
Grosch István, nyugalmazott pedagógus ünnepi beszéde után a magyar alapiskola tanulóitól rövid vers-összeállítását hallhattunk, az ünnepi műsor alatt elhangzott énekeket pedig a templomi énekkar adta elő.
Az ünnepi fogadás a kultúrházban volt. Délután 14.30- kor a Csemadok a.sz. mellett működő mazsorett-, ifjúsági tánc-, citera-, Tallós éneklő–, Szép korúak nyugdíjas éneklőcsoportja adott elő színvonalas kultúrműsort, Sabína Malá előadásában: Ballada c. vers, Farkas Gábor előadásában: Tudjátok-e c. vers hangzott el a kultúrház színpadán.
Zsitvabesenyő községben ezen a napon a mély együttérzés a hazalátogató vendégeinkkel és a lakosság szoros összefogása volt érezhető, mert ezek az érzések, élmények belevésődtek lelkünkbe.

Pilek Mária, Felvidék.ma

A megemlékezésről képek megtekinthetők  ITT>>>