simon-zsolt03

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a TASR hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy elképzelhetőnek tartja az MKP-val az együttműködését a 2014-es európai parlamenti választásokon.

Azonban elmondta, hogy ő nem fontolgatja jelölését az euroképviselői tisztségre, ám Simon Zsolt, a párt alelnöke már jelezte ez irányú érdeklődését, de nem egy listán Csáky Pállal. A Most-Híd alelnöke Csákyt okolja az MKP egységének szétveréséért, holott éppen Simon Zsolt volt az első, aki parlamenti képviselőként otthagyta az MKP-t, és ezzel elindította a párt kettéosztásának folyamatát.

Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja Országos Elnökségének tagja. Ha érdeklődést mutat az EP-jelölés iránt, biztos, hogy támogatást kap a pártban, mondta még januárban Berényi József pártelnök.
Az MKP legutóbb két helyet szerzett a Szlovákia számára fenntartott 13 képviselői helyből, Bauer Edit és Mészáros Alajos képviselik a felvidéki magyarságot az Európai Parlamentben.