39115

A biztonság minden téren kulcsfeltétel, beleértve a gazdasági fejlődést is, nem szabadna adottnak venni – hangoztatta Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, az idén nyolcadszor megrendezett GLOBSEC-konferencián. Közös nyilatkozatot fogadtak el a visegrádi országok.

Közép-Európa legjelentősebb biztonság- és külpolitikai fórumát megnyitva Robert Fico arról beszélt: két évtizedes fennállása óta Szlovákia olyan felelősségteljes országgá fejlődött, amely bizonyította, hogy képes a stabilitás és a fejlődés útját járni, képes megtéríteni az adósságait, és egyidejűleg szolidaritást mutatni azok irányában, akiknek arra szüksége van.
Rámutatott: Szlovákia intenzív erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy közkiadásainak deficitje idén 3 százalék alá csökkenjen.
“Egy olyan klubnak vagyunk a tagjai, amelyben megegyeztek a játékszabályokról, és ezeket be is akarjuk tartani” – hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: a konszolidációs törekvések megvalósítása során nem szabad figyelmen kívül hagyni a (gazdasági) növekedés és a foglalkoztatottság-növelés elsődlegességét.

A biztonság- és külpolitikai fórum a megnyitó után a visegrádi négyek külügyminisztereinek felszólalásával folytatódott.

Martonyi: Európának erőteljesebb kül- és biztonságpolitikát kell építenie

Közös nyilatkozatot fogadtak el a visegrádi országok (V4) külügyminiszterei csütörtökön, a Pozsonyban zajló GLOBSEC biztonság- és külpolitikai fórum első napján, rámutatva, az elmúlt években lényegesen nőtt a visegrádi országok súlya.

Martonyi János külügyminiszter a cseh-lengyel-magyar-szlovák közös nyilatkozat kapcsán azt hangoztatta: Közép-Európa biztonságának alapvető tényezője a transzatlanti rendszer, ugyanakkor Európának erőteljesebb kül- és biztonságpolitikát kell építenie.
A deklaráció azt a célt szolgálja – mondta -, hogy az Európai Tanács decemberi ülésén a közös kül- illetve biztonságpolitikáról szóló vita eredményes és sikeres legyen.
“Ezzel a közös deklarációval azt juttattuk kifejezésre, hogy a visegrádi egy nagyon fontos regionális együttműködés, Visegrád nem áll szemben az európai integrációval, éppen ellenkezőleg, az az érdeke, hogy az európai integráció erősödjön” – mondta az MTI-nek Martonyi János.
A közös deklaráció egy másik eleme arra mutat rá, hogy az eddiginél erősebb együttműködésre van szükség a védelmi ipar területén. A nyilatkozat szerint ezen a területen jelentős szerepet kell adni a kis- és középvállalatoknak.
“Ez nagyon lényeges, mert ezzel csökkenteni tudjuk a munkanélküliséget, ami valamennyi visegrádi országban egy nagyon komoly kérdés” – hangsúlyozta Martonyi János.
A külügyminiszter szerint az elmúlt években bizonyítást nyert, hogy a visegrádi négyek súlya Európában lényegesen nőt. Ezzel összefüggésben a V4-ek Horvátország csatlakozási folyamatában játszott szerepére mutatott rá.
Martonyi János szerint sikerként lehet értékelni, hogy a visegrádi négyek egymástól eltérő érdekei ellenére sikerült megtartani az országcsoport együttműködését. Leszögezte: Visegrád manapság már nem csak egy szimbólum, hanem annál sokkal több, hiszen abban stratégiai együttműködési elemek vannak.

A 2005 óta minden évben megrendezett, a Szlovák Atlanti Bizottság (SAC) által szervezett találkozó idei évadára hatvan országból több mint 650 vendég érkezett, köztük több kormányfő és miniszter, valamint az OECD, az EBESZ és az ENSZ képviselői.
A szombatig tartó konferencián a résztvevők azokról a lépésekről egyeztetnek, amelyeket Európának és Amerikának meg kell tennie, hogy visszaszerezzék vezető szerepüket a világban, konszolidálják gazdaságaikat és javítsanak versenyképességükön.

Starovič Tibor, MTI-Pozsony, Felvidék.ma
Fotó: Krizsán Csaba, MTI