39251

Szenzációt ígér az április 29-i, hétfői kora este Komáromban. A Selye János Gimnázium dísztermében hatvan év után először láthatjuk ugyanis hitelesen a magyar válogatott londoni góljait a verhetetlennek hitt angolok hálójában.
Történik mindez a BBC négy kamerával készített filmje segítségével, tekintve, hogy a szigetországban már működött akkoriban a televíziózás. Az est vendége, Szöllősi György kiváló sportújságíró, a Cziborról és Puskásról írt remek könyvek szerzője, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója a következő szavakkal vezette fel az eseményt:

Örömmel megyek Komáromba, mert tudom, hogy ott a futballnak nagy hagyományai vannak, s az Aranycsapat emléke máig él. Néhány könyvet és dvd- kazettát is viszek magammal, s persze, azt a filmet is, amely nem a már megszokott, egy kamerával rögzített néhány perces meccsrészleteket mutatja, hanem professzonális felvételek sorát. Ezt a kincset a BBC-től sikerült megszereznünk. Ami a Puskás-hagyatékot illeti: most hoztuk haza Madridból azokat az eddig ismeretlen, a család birtokában lévő fényképeket, újságcikkeket, és tárgyakat, melyek tovább árnyalják a minden idők egyik legnagyobb labdarúgójáról kialakított képet. Szeretettel várom az érdeklődőket délután öt órától a Selye János Gimnázium dísztermében.

A találkozót a Lélekharang Polgári Társulás keretében működő komáromi Lakiteleki Népfőiskolai Klub rendezi. A filmvetítés ingyenes, de a rendezők szívesen veszik, ha a résztvevők egy-két eurónyi adománnyal hozzájárulnak a költségekhez.

Batta György, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39240″}