39224
Kedd délután pótolták a március közepén elhalasztott 21. forduló mérkőzéseit. A forduló rangadóját Vágsellyén játszották, ahol az éllovas Dunaszerdahely vendégszerepelt, akik győzelmükkel
megőrizték tavaszi veretlenségi sorozatukat, így a sárga-kékek előnye már hat pont az élen.

A második helyen álló zólyombrézóiak csak gól nélküli döntetlent játszottak a kiesés elől menekülő liptószentmiklósiak otthonában. A bennmaradásért küzdő sereghajtó Rózsaszállás is csak döntetlen ért el hazai pályán a szintén kiesés ellen harcoló alsókubiniakkal. Remek második félidei játékának köszönhetően nyert a Szenc Máriatölgyesen. A bártfaiak a másik újonc somorjaiakat fogadták. A hazaiak már az első szöglet után vezetést szereztek, és még az első félidőben növelték előnyüket. A vendégeknek a 71. percben sikerült szépíteniük Marušin révén.
A kiesés ellen küzdő gömöriek újabb bravúros, immár negyedik meccsüket nyerték meg zsinórban, és a tavasszal ez már a harmadik diadaluk idegenben. A rimaszombatiak már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert Adam és Pribula góljaival, a hazaiaknak az 50. percben sikerült szépíteniük, amikor Janočko büntetőből talált a kapuba. Nem akármilyen sorozatot tudhat maga mögött a Mráz-legénység, hisz tavasszal az öt játszott mérkőzésen tizenkét pontot szereztek, legutoljára március 9-én Somorján hagyták el vesztesen a pályát.
 
A 21. forduló eredményei: Bártfa – Somorja 2:1 (2:0), Vágsellye – Dunaszerdahely 1:2 (1:1), Liptószentmiklós – Zólyombrézó 0:0, Rózaszállás – Alsókubin 0:0, Máriatölgyes – Szenc 1:2 (1:1), Nagymihály – Rimaszombat 1:2 (0:2)
 
A bajnokság állása:
1. Dunaszerdahely 26 16 5 5 33:20 53
2. Zólyombrézó 25 12 11 2 34:14 47
3. Bártfa 25 13 3 9 33:27 42
4. Szenc 26 11 7 8 31:22 40
5. Vágsellye 25 11 3 11 35:31 36
6. Nagymihály 26 10 5 11 30:34 35
7. Somorja 26 7 10 9 20:23 31
8. Rimaszombat 24 8 6 10 26:34 30
9. Máriatölgyes 26 8 6 12 25:33 30
10. Alsókubin 25 5 11 9 25:31 26
11. Liptószentmiklós 25 6 7 12 16:27 25
12. Rózsaszállás 25 4 8 13 26:38 20
 
Csomós Elemér, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39195″}