39135

Harmadik alkalommal szervezi meg a Lévai Református Egyházközség a barsi egyházmegyével közösen a Czeglédi Péter Napokat.
A Czeglédi Péter Napok előrendezvényeként hirdették meg a barsi egyházmegye bibliaismereti vetélkedőjét, melyre április 27-én kerül sor Zselízen.
Május elsején Reformátusok élő szóval és zenével címmel Hontfüzesgyarmaton nagyszabású rendezvény keretén belül mutatkoznak be a barsi egyházmegye gyülekezetei. A Barsi Egyházmegye Majálisaként “Erő és öröm van lakóhelyén” mottóval meghirdetett alkalom célja az egyházmegye gyülekezetei hitéletének és összetartozásának az erősítése. A Krisztusban kapott küldetés sokszínű bemutatását hirdeti az összes tervezett program: képes prezentáció a gyülekezetekről, kiállítás magyar népviseleti ruhákból, kézimunkákból, úrasztali terítőkből és szószéki díszítésekből, gyülekezetek megmérettetése rétes és barsi ételkülönlegességek készítéséből, beszélgetések a hitről, családról, hivatásról.
A rendezvényen bemutatkoznak a régió magyar iskolái és kézművesei. A nyitó istentiszteleten, melyen Pásztori Attila nagyodi lelkipásztor szolgál igehirdetéssel, fellép a barsi gyülekezetek és lelkészek összkórusa.
A nap folyamán fellép a Cédrus együttes, a Kaláka tagjának, Radványi Balázsnak az együttese (TRIÓ), a lévai egyházi gimnázium irodalmi színpada, a diakónia-csoport. Előadás hangzik el a Hiedelbergi Kátéról és a szórványhelyzetről, de lesz gyermek-istentisztelet és ifjúsági találkozó, valamint kézműves-foglalkozás és kiértékelésre kerül az írásbeli és rajzpályázat is. A templomban Meister Éva szolnoki színművész: Árva Bethlen Kata – Kocsis István monodrámáját adja elő.

Május 5-én, vasárnap 15.00 órakor koncertre kerül sor az ipolypásztói református templomban.

Május 26-án, vasárnap 17.00 órakor koncert és kiállítás várja az érdeklődőket a sárói református templomban.

Reformata, Felvidék.ma