39065b

Öt parlamenti képviselő – Jozef Kollár, Juraj Miškov, Daniel Krajcer, Martin Chren és Juraj Droba – és mintegy 75 további tag lépett ki a Szabadság és Szolidaritás pártjából, amit mai sajtótájékoztatójukon jelentettek be Kollárék.

Az öt parlamenti képviselő az SaS képviselői csoportjából is távozott, képviselői mandátumukról azonban nem mondanak le. Kollár egyúttal azt is bejelentette, hogy megalakítják a Liberális Egyezség nevű platformot, amely egyelőre polgári társulásként működik majd, s egyfajta kikötőül szolgál az SaS-ből távozók számára. „A társulás nyitott mindenki számára, aki szeretne részt vállalni közügyeink jelentős megváltoztatásában” – mondta Kollár.

Kollár szerint távozik a pártból a regionális elnökök mintegy egyharmada és a csoportvezetők majdnem fele is, akik kulcsszerepet töltöttek be a párt programjának megalkotása során. A párt sajtóközleménye értelmében az SaS helyesnek tartja, hogy Jozef Kollár és csapata tiszteletben tartották Sulík felszólítását és elhagyták a pártok, mivel a párton belüli ellentétek csak feleslegesen terhelték azt, és elvonták a figyelmet az ország gondjairól.

Kollár elmondása szerint jelenleg nem hivatalos tárgyalásokat folytatnak a jobbközép politikai színtér többi vezetőjével. „Megszólítottak bennünket a kollégáink az új jobboldal kialakítása érdekében, amely képes lehetne szembeszállni Robert Fico kormányával és pártjával a 2016-os parlamenti választások során” – nyilatkozta Kollár, aki nem zárta ki új párt alapítását sem a jövőben. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy az SaS-en belüli ellentéteknek a választópolgárok és a párt tagjai iránti felelősség tudatában megpróbálták egyezségekkel elejét venni, de nem akarnak tovább részt venni abban a politikai stílusban, amely a párt közgyűlése után Sulík ígérete ellenére a párt vezetésében zajlik. „Az ígéret ellenére, hogy nem fog basáskodni, Sulík felszólított engem és a támogatóimat is a pártból való távozásra. Az SaS politizálásának radikalizálódása fokozódott” – mondta Kollár.

Daniel Krajcer a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a jobbközép politikai színteret és a Szabadság és Szolidaritás pártját is az egyezségek elérésére való képtelenség jellemzi. Ám a polgárok éppen ennek ellenkezőjét várják a politikusoktól. „A párton belül nem az értékekben vagy a programban különbözünk, hiszen az SaS programjának társszerzői vagyunk mi is. Különbözünk viszont abban, hogyan megvalósítani ezt a programot” – fűzte hozzá Krajcer.

Webnoviny nyomán dé/Felvidék.ma