39161

A „Feléled a Városháza udvara” elnevezésű sikeres pályázat eredményeit mutatták be azon a workshopon, melyet április 19-én bonyolítottak le Ipolyságon.
A Szlovák Gázművek Alapítvány által finanszírozott „Közösen tegyük szebbé Szlovákiát” program keretén belül 2012-ben Ipolyság városa közel 6300 eurós támogatást szerzett.  
A workshop keretén belül Iveta Majerčíková, a városi hivatal projektmenedzsere elmondta, a projekt partnerei a Szlovák Gázművek Alapítvány, az Ekofond, Ipolyság Városa, és „Közösen tegyük szebbé Szlovákiát” program volt. Továbbiakban ismertette a pályázat során megvalósult tevékenységeket, mint a multifunkcionális udvar kialakítását a városháza belső udvarába. Az ehhez szükséges technikai eszközök már beszerzésre kerültek. A környék természeti szépségeit bemutató kerékpártúrák szervezése is része a programnak. A város neves kulturális-társadalmi- sportéleti személyiségeit felvonultató DVD is készül. A kialakított többfunkciós udvaron filmvetítésre is lesz lehetőség. Az eseményen megjelent Mónika Lacková, az program koordinátora is, aki rövid beszédében megköszönte az önkéntesek fáradhatatlan munkáját, és további ösztönzésre és ötlettelésre bíztatta az egybegyűlteket. Megjegyzendő, hogy a sikeres pályázásnak elengedhetetlen szerepe volt azon önkénteseknek, akik a szavazatok begyűjtésével segítették az önkormányzat munkáját. Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria igazgatója megjegyezte, hogy a pályázatnak köszönhetően a városháza udvara visszakapja régi patinás funkcióját, mivel újra a kultúra és az társadalmi összejövetelek fontos színterévé válik.
A projektismertetést követte azon prezentációk bemutatása, melyek Ipolyság és környékének kulturális-történelmi látnivalóit vonultatta fel. Ezen nevezetességeket, a projekt keretén belül a májusban megvalósuló kerékpártúrákon keresik majd fel az érdeklődők.  A színvonalas ismertetetőket helyi iskolák diákjai készítették el, s adták elő. A rendezvény zárásaként bemutatkozott a pályázat során a várossal szorosan együttműködő Srdcom za Šahy-Szívvel Ipolyságért, a városért tenni akaró fiatalokat tömörítő polgári társulás. A társulás tagjai nemcsak a szavazat gyűjtésbe vették ki a részüket, hanem a programok koordinálásában, és a propagálásban is önzetlenül segédkeztek.  Mint Lacková ezzel kapcsolatban megemlítette: „Nagyon ritka s kiemelkedő dolog, hogy a fiatalok csoportja ilyen sikeresen együtt tud működni a várossal, ez mintául állhat más városok előtt is.”

Pásztor Péter, Fotó: Peter Paulenka