39699

Szívünk magyar értékei címmel hungarikum- és magyarság-estet szervez Komáromban a Panoráma Világklub Felvidéki Társklubja, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, valamint a Széchenyi István Polgári Társulás.

A május 22-én, szerdán, 18 órakor megtartandó est a III. Magyar Világtalálkozó társrendezvénye. Az
est mottója: “Legyen közkincs nemzeti örökségünk!” Elsősorban azokról a magyar értékekről lesz szó a rendezvényen, amelyeket a magyarság a világnak adott, s amelyek anyanyelvünk mellett erősíthetik identitásunkat, magyarságunkat, tárgyalva természetesen a felvidéki vonatkozásokat is.
Az est vendége lesz Boráros Imre és Petrécs Anna színművész, akik elsősorban az egyesült államokbeli, a kanadai és ausztráliai vendégszerepléseikről mesélnek majd (1991 után kilenc alkalommal jártak a tengerentúlon), megismertetve a hallgatósággal a tengerentúl élő és magyarságért dolgozó magyar diaszpóra képviselőinek életét. További vendége lesz az estnek Korpás Éva Harmónia-díjas énekművész, akit eddigi pályájáról faggatnak majd a házigazdák.Az előadást Jónás Csaba Wass Albert-díjas előadóművész és Richter Anna erdélyi versmondó fellépése teszi gazdagabbá.
Szó lesz a hungarikumomról, a fogalom pontos meghatározásáról, ami röviden és nagyvonalakban megfogalmazva így hangzik: „A hungarikum olyan nemzeti, sajátosan magyar értékmegőrző, időt álló, hagyományos vagy mai termék, szellemi alkotás, találmány, népművészet, gasztronómia, földrajzi helyhez kötött természeti kincs, amely jellegét tekintve magyar, a Kárpát-medence területén készült, illetve található”.
A hallgatóság megismerheti a tavaly a magyar Országgyűlés által hungarikum-törvényt is, amelynek azért (is) van nagy jelentősége, mert megtudhatjuk: miként tartják nyilván majd a hungarikumokat a Hungarikumok Gyűjteményében, miként lehet hungarikummá nyilvánítani egy sajátosan magyar teljesítményt, illetve mi a rendeltetése a Magyar Értéktárnak.
Az első felvidéki hungarikum-estet napra pontosan éppen hat évvel ezelőtt rendezték Komáromban.

Tarics Péter, Felvidék.ma