39830

Ján Čarnogurský és František Mikloško, május 23-án a pozsonyi Pálffy-palotában együtt tartottak könyvbemutatót. Legújabb köteteik a kilencvenes évektől napjainkig tartó időszak politikai történéseit elemzik.

“Könyvem célja, hogy az emlékezetnek és a folytonosságnak egyfajta magalapozását adjam” – jellemezte František Mikloško Znamenia čias. Slovenské súradnice 1982 – 2012 című kötetét, amely az elmúlt harminc év során publikált írások gyűjteményes kiadása. Mikloško elárulta: a legújabb kiadás egy korábbi kötetének a folytatása, melyben a kommunizmus bukása előtti időszakkal foglalkozott. „A most megjelent kötetem, ennek a korábbinak a másik része” – mondta a politikus, aki ezúttal 1982-től meséli el az eseményeket, attól az időtől kezdve, amikor csatlakozott a szamizdat-mozgalmakhoz. A kötet azonban érinti többek között a bársonyos forradalom, a kilencvenes évek, és napjaink történéseit is. A politikus hangsúlyozta: itt az idő az elmúlt évtized politikai eseményeinek átfogó összegzésére.

Ján Čarnogurský most megjelent könyvéről (Denník 1994-2007) elmondta: a kötet az eseményeknek nem egy szigorú módszerességgel végigvitt analízise, inkább egy leírás. Ám hozzátette azt is: egy ilyen fajta elemzést a jövőben még el szeretne végezni. „Majd akkor, ha végleg felhagyok a politikával” – tette hozzá. A műhöz, amely a politikai történések hátterét igyekszik bemutatni, 1994-ben kezdett hozzá. Eredetileg rövid, lábjegyzetszerű feljegyzések születtek, azzal az elképzeléssel, hogy ezek majd később alaposabb kidolgozásra szorulnak. Végül azonban viszonylag nagy részletességgel sikerült feldolgoznom a körülményeket – árulta el a politikus.

tasr/Felvidék.ma