39772 1

Cserkészhétvégét tartanak május 24-26-a között Komáromban a Karle Sándor ünnepségsorozaton belül. A rendezvény különleges apropóját az adja, hogy ekkor ünneplik meg a szlovákiai magyar – s így a komáromi – cserkészet megalakulásának 100. évfordulóját.

Mint ismeretes, 1913. május 23-án, azaz kerek száz évvel ezelőtt alakult meg Karle Sándor vezetésével Komáromban a Turul cserkészcsapat, mely kilenc évvel később felvette és máig viseli Jókai Mór nevét. A szervezők szeretnék, ha ebből az alkalomból minél több cserkészcsapat részt venne és együtt ünnepelné ezt a neves évfordulót, ezért mindenkit hívnak egy vidám, önfeledt, egymás társaságában eltöltött hétvégére. A ünnepségsorozat már május 23-án, csütörtökön kezdetét veszi a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével karöltve szervezett cserkészpedagógiai konferenciával, melynek célja, hogy  megismertesse és népszerűsítse a cserkészek mozgalmát nemcsak a pedagógusok körében. A konferenciát Komáromban, a Felvidéki Magyar Pedagógus Házban rendezik meg. Ugyanezen a napon, azaz csütörtökön 17.00-tól nyitja meg kapuit a felvidéki cserkészet 100 évét bemutató Liliomos évszázad című cserkészkiállítás is a Duna Menti Múzeum Zichy-palotájának (a múzeum és könyvtár közös épülete, Nádor u. 8.) első emeletén.
A cserkészhétvége szervezői péntek délutántól várják a csapatok érkezését a szálláshelyekre. A korábban érkező csapatoknak lehetőségük lesz bekapcsolódni az egyidőben futó Szeretethíd rendezvény önkéntes munkavégzésébe, valamint megtekinteni a cserkészkiállítást, és rövid városi akadályversenyen megismerkedni Komárom városával. 18.00-kor kerül sor a megemlékező koszorúzási ünnepségre a Karle Sándor emléktáblájánál a Selye János Gimnáziumnál, majd azt követően a római katolikus temetőben Bíró Lucián sírjánál.
Este 20:00-tól egy érdekes előadás lesz hallható: Domonkos Adrienn misszionáriusnő mutatkozik be, aki korábban Indiát is megjárta. Az estre Domonkos Adriennt egy indiai munkatársnője is elkiséri. Az előadás után kötetlen beszélgetésre várják az érdeklődőket a Teaházba.
A szervezők a szombat reggel érkezőket és vasárnapig maradókat 8.00-ra várják a Marianum Egyházi Iskolaközpont főépületébe, a csak egy napra érkezők a Klapka téren regisztrálhatnak.
A szombati, hivatalos megnyitón jelen lesz Novák Tamás, Komárom alpolgármestere.
A cserkésznap helyszíne a komáromi Klapka tér közelében található Anglia park lesz, az eddigi adatok alapján 230 cserkész részvételére szamítanak a rendezők, akik azonban még ennél is több fiatal jelenlétére számítanak, ugyanis szlovák cserkészcsapatoknak is küldtek meghívót.

Programajánló:
Péntek (május 24.) – Városi akadályverseny, Domonkos Adrienn misszionáriusnő előadása, Teaház.
Szombat (május 25.) – Ünnepélyes megnyitó a Klapka téren, Városi számháború korosztályok szerint, Flashmob, Látogatás a Duna Menti Múzeumba: cserkészkiállítás a Zichy-palotában, ill. a Pozsonyi Területi Természetvédelmi Egyesület interaktív vándorkiállításai a főépületben, Koszorúzás a komáromi csapat névadója, Jókai Mór szobránál.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39740″}