39796

A palócság népzenei, néptánc- és népművészeti értékeit összegyűjtve második alkalommal szervez palócföldi táncháztalálkozót a Jó Palócok Regionális Népművészeti Egyesülete. A május 25-i salgótarjáni programra több mint ezer főt várnak.
A főszervező, a Nógrád Táncegyüttes vezetője, Szabó János az MTI-nek elmondta a gyöngyösi Vidrócki, a füleki Rakonca, valamint a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes összefogásában tavaly, a magyarországi táncházmozgalom megszületésének 40. évfordulójára szervezték meg az első palócföldi táncháztalálkozót. Ennek sikerén felbuzdulva, immár hagyományteremtő szándékkal folytatják Palócföld folklórértékeinek az egybegyűjtését – mondta a főszervező. Idén annyiban szélesítik a palettát, hogy a felvidéki és a magyarországi palóc területeken túl Matyóföldről is hívtak táncoktatót és fellépő együttest.
A salgótarjáni városi sportcsarnokban május 25-én délelőtt 10-kor kezdődnek a nagyszínpadi programok, amelyek kiegészítőjeként a kamaratermekben Etno-mozi keretében néprajzi témájú dokumentumfilmeket, portréfilmeket vetítenek, palócföldi mesemondók, fiatal népzenei együttesek lépnek fel és műsort adnak a Fölszállott a páva népzenei és néptáncvetélkedő palócföldi szereplői, a Papács zenekar, a salgótarjáni Kubinyi Júlia, a sídi Benko Fruzsina, valamint a kukuszinai Csizmadia Anna.
A rendezvényen bemutatkoznak kézművesek és viseletkészítők, a nap díszvendége a legidősebb magyar dudás, Pál István lesz, az est végén Kincses Nógrád címmel a Nógrád, az Ifjú Nógrád és Viganó táncegyüttesek, valamint a Zenthe Ferenc Színház és a Folt zenekar közös műsorát tekinthetik meg az érdeklődők.

Felvidék.ma