39388

Galán Géza ismét megtöltötte a színházat. Komáromban családtagok, barátok, pályatársak, rajongók gyűltek össze a színművész 71. – első be nem töltött – születésnapján.
A rendezvény a születésnap előestéjén, 2013. május 3-án, pénteken volt a Jókai Színházban. A fellépők és felszólalók felidézték Galán Géza életútját, pályájának emlékezetes pontjait.
Galán Géza megvilágított portréja a műsor egész ideje alatt látható volt. Mintha csak köztünk lenne… „Köztünk is van” – mondták többen.
Soha nem látott képek és sokak számára ismeretlen filmkockák jelentek meg a filmvásznon, bemutatva egy gazdag színészi-rendezői pályát, az első (cseh) filmszereptől kezdve a komáromi, kassai színházi éveken át a budapesti időszakig. Részletek hangzottak el a „Petőfi percei” című monodrámából, és a zselízi Szabad Téri Színház két évadából is.

Az emlékestet Kondor Katalin szerkesztő, riporter, újságíró nyitotta meg. „Riportalanyom volt, és a barátom” – mondta. Galán Gézában olyan örök értékek jelentek meg, mint a szép magyar beszéd és hagyományaink ápolása, a hazaszeretet, Petőfi, a nemzet… Ezeket képviselte, még akkor is, ha megaláztatásokkal szembesült.
Az est műsorvezetője, visszatérő szereplője volt Pelsőczy László színművész. Konferált, énekelt, szavalt, olykor könnyet csalt a szemekbe, és volt, amikor kacajt az arcokra. Fellépett a  Gaudium Vegyeskar  – Stirber Lajos vezetésével, Kalmár Zsuzsa zongorajátékával kísérve. Boráros Imre színművész az első találkozásukat idézte meg. Budiás Kalko Ida festőművész Münchenből érkezett, hogy tiszteletét és köszönetét fejezze ki.  Színpadra lépett Thirring Viola, aki Júliaként állt mellette Shakespeare-színművében. Papadimitriu Athina énekesnő örömét fejezte ki, hogy barátságuk a gyermekeikben tovább folytatódik. Szvorák Kati népdalénekesnő egykor a Honvéd együttesben volt Galán Géza pályatársa, most egyik kedvenc dalát hozta el: „Magyarország…”  Dévay Nagy Kamilla is énekelt. Medgyesi Mária az Úri muri színházi sikerére is emlékeztetett, a Galán Géza által rendezett darab bemutatásakor az 5 ezresre méretezett zselízi színpadon hétezren szorongtak és tapsoltak. Berecz András mesemondó pedig vidámságot varázsolt a nézőtérre.
Beke Sándor rendező személyesen nem tudott részt venni az emlékesten, de „Én, Galán Géza itt vagyok!” című levelét megírta, és elküldte. Emlékeztetett arra is, hogy „a Géza által alakított Liliomfiba szerelmes volt az egész Komárom, Rómeójába pedig az egész Felvidék” .
Szentpétery Aranka színművésznő hangsúlyozta: „igazi, magyar, családcentrikus úriember volt Galán Géza: Ő volt a mi Rómeónk!

Galán Géza sosem tartozott azok közé, akik feladják a küzdelmet” – mondta Duray Miklós politikus, író, Galán Géza ifjúkori barátja. Volt, hogy hosszabb ideig nem találkoztak, de ha ismét összefutottak útjaik, ott folytatták a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagyták.  Így volt ez 1989-ben is. „Engem arról győzködött, hogy pártot alapítsak. Sikerült neki” – emlékezett vissza Duray, figyelmeztetve arra is, hogy a rendszerváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a becsapott nemzedékhez tartozó Galán Géza lélekben Petőfibe költözött, és általa szállt szembe a jelennel.

Galán Géza az ifjú színésznemzedék felkarolására, támogatására is nagy energiát fordított. Ezért szavalattal Boldoghy Olivér, énekkel Gubík Ági mondott köszönetet – a felkonferálás ez volt: „vannak férfiak, akiket nem tudnak nem szeretni a nők. Galán Géza ilyen volt.”

A Havasi Péter rendezésében megvalósult műsor a Himnusz eléneklésével ért véget. A műsorvezető köszönetet mondott a támogató szervezeteknek és médiapartnereknek, kiemelve a Szövetség a Közös Célokért társulás és a Felvidék.ma hírportál szerepét. Ezt követően a barátok, ismerősök kötetlen beszélgetés formájában emlékeztek Galán Gézára.
Nem sírva, hanem derűvel, hiszen ő is így akarná. Aki ismerte, tudta, hogy kiváló humorérzéke volt. Ahogy Petőfinek is, akinek az emlékműsorban felvételről, Galán Géza tolmácsolásában az alábbi híres sorai is elhangzottak:
     „Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek / Az emberiségért valamit!
     Ne hamvadjon ki haszon nélkül e / Nemes láng, mely úgy hevít.”
A vastaps is igazolta, hogy Galán Géza esetében ez az óhaj beteljesedett.

Képgalériánk itt tekinthető meg.

ON, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39402,39234,37096,37254″}