39511

Folytatódik a Komáromi Jókai Színház internetes műsora! A tizenharmadik Lábjegyzetben riportot láthatnak Puskás Péterrel, Kovács Lottival, Bardon Ivettel a készülő  Made in Hungaria című zenés produkció kapcsán! 

A Komáromi Jókai Színház az ünnepi évad utolsó produkciójaként tűzte műsorra Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungaria c. darabját Méhes László rendezésében.
Tóth Tibor színházigazgató az olvasópróbán elmondta, nem szokás ilyen jellegű produkciókat műsorra tűzni, de szeretnék méltóképp zárni a jubileumi évadot éppen ezért választott egy ilyen zenés, látványos és színvonalas darabot, ezzel is kedveskedve a közönségnek.
Méhes László rendező elmondta, hogy nem is a szövegben, ezek egyszerű mondatok, hanem a szituációban van a nagyszerűség.

Puskás Péternek /Ricky/ dúdolva már mennek a dalok, még gyerekkori élményei is vannak a darabbal kapcsolatban, táborozáskor a Viva rock n roll – ra ébredtek. Érdekességként említi, amiket ő énekelt már eddig különböző alkalmakkor, fellépésekkor épp a darabban egyiket sem énekli. Hozzáteszi: nálunk furcsa ez a jampie világ, de mégis közeli. Ebben a darabban benne van az akkori magyar életérzés pl. az angyalföldi pálmafák egy szürreális kép, vagy a lakótelepi szituáció, és közben álmodozni valami szebbről, jobbról. Épp ezért hatásosak a szövegek. Megjegyzi, nagyon nehéz helyzetben lesz, hiszen egy élő szerző darabját adják elő, ráadásul a szerző jelenlétében, úgy, hogy az élethű legyen.

A 13. Színházi Lábjegyzet megtekinthető ITT>>>, vagy a Magyar Interaktív Televízióban is.
Készítette: Tar Renáta és Majorfalvi Bálint

KÁ, Fellvidék.ma

{iarelatednews articleid=”39105,38931″}